Kezdőlap RÉGIÓ Közösen Komárom biztonságáért

Közösen Komárom biztonságáért

23
MEGOSZTÁS

11Megkezdődött az idei turisztikai szezon, véget ért az iskola, így egyre több gyermek jelenik meg a közlekedésben, a családok kirándulni mennek, sorra érik egymást a fesztiválok, rendezvények. Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és Komárom polgármestere, dr. Molnár Attila a Brigetio Gyógyfürdőben.

– A rendőrség kiemelt feladata, hogy minden ember biztonságban érezze magát – közölte a sajtótájékoztatón Farkas Gábor rendőr ezredes, a KEMRFK vezetője. A rendőrség felkészült a szezonra. Komáromban a legforgalmasabb pontok júniustól augusztusig a Brigetio Gyógyfürdő és a Monostori erőd.

A nyári szezonban a vendégéjszakák száma 70 ezer, a város látogatottsága 100 ezer fő körül mozog, tehát Komárom a megye közbiztonsága szempontjából kiemelt fontosságú. Az itt élők közbiztonsága kiváló, ezért a rendőrség sokat tesz, ahogy az önkormányzat is. A közterület-felügyelet munkatársai éjjel-nappal járőröznek, bővítettük a térfigyelő kamerarendszer hálózatot, valamint 2 és fél millió forinttal támogatjuk a rendőrség munkáját, amiből elsősorban az idegenforgalmi szezon túlórapénz kifizetéseit oldhatják meg – tájékoztatott dr. Molnár Attila polgármester.

A nyári szezonban kiemelten figyel a rendőrség a gyalogosokra és a kerékpárosokra, hiszen ők a közlekedés legveszélyeztetettebb résztvevői.

A nyár a családi utazások, a fesztiválok, rendezvények időszaka Komáromban is. Az ORFK készített egy szórólapot, Vigyázz a gyengébbre! címmel. Ezt valamennyi iskolás gyermek megkapta. A tájékoztatóban számos tanács olvasható a nyári közlekedésre vonatkozóan – mondta el Sólyáné Farkas Friderika, a KEMRFK Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője, aki hozzátette, hogy a megyében csökkent a halálos balesetek száma, amit idén is tartani szeretnének. Az osztályvezető azt tanácsolja minden gépjárművezetőnek, hogy járművüket tekintsék át, mindig tartsanak maguknál hideg vizet,és fokozottan ügyeljenek a közlekedési szabályok betartására, hiszen a nagy melegben csökken a reakcióidő, mindenki fáradékonyabb.

A nyári szezon hivatalosan június 1-vel indul és szeptember végén zárul, ám Komáromban már a Komáromi Napok idején elkezdődik.

Sem tavaly, sem idén nem történt olyan jogsértés, bűncselekmény és baleset, ami a turisztikai idénnyel függ össze. Ilyenkor jelentősen emelkedik a gyermek- és vízparti balesetek száma. Mindenkit arra kérek, hogy fokozottan ügyeljen az értékeire – mondta el Bolehradsky Szilveszter, a Komáromi Rendőrkapitányság vezetője.

komarom.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here