HAZA KOSÁRLABDA

KOSÁRLABDA

Iskra Svit – MBK Rieker COM-therm Komárom 63 : 75 (18:12,12:23,18:14,15:26)

Mindkét csapat bizonyítani akart, s a pályaelőny természetesen a szepességi Szvit játékosainál volt. Az első tíz percben mindez érezhető is volt, elrontott távoli dobások, rossz átadások jellemezték ekkor a játékot. A szepességiek hatpontos előnyt harcoltak ki maguknak. Néha ugyan érződött, hogy több van a komáromi csapatban, úgy tűnt, hogy csak „etetés” folyik a pályán. A második negyedben ez be is bizonyosodott, bár az első öt percben mindenképpen a hazai csapat irányította a játékot, szerencsére a komáromiak még időben változtattak a játékfelfogásukon és végül a komáromi csapat nem csupán egyenlített, hanem ötpontos félidei előnnyel ment pihenni A harmadik negyedben ismét a komáromi szurkolók idegeskedhettek, hiszen csapatuk lagymatagon, pontatlanul játszott, így négypontos előnyt kiharcolva, egypontosra csökkent Haladáék előnye. Az utolsó negyed azonban mindent pótolt, hiszen Haladáék szinte lehengerelték a szvitiek csapatát, erős tempójukat nem bírták a hazaiakat és végül 12 pontos fölénnyel vonulhattak a komáromi kosarasok az öltözőbe.

A komáromi játékosok egyéni eredményei: Halada 20,Umipig 12, Vido 9, Thompson 6, Alawoya 5 Kratochvíl 9, Kozlík 8, Bilič 6, Haviar 0, Kürthy 0, Marchyn 0, Maslík 0.

-cseri-

 

Sorrend Csapat GY/V %
1 BC Prievidza 10/2 83,33%
2 MBK Rieker Com Therm Komárno 9/2 81,82%
3 BK Inter Bratislava 8/3 72,73%
4 KB Košice 9/4 69,23%
5 BK Levickí Patrioti 8/4 66,67%
6 VŠEMvs Karlovka Bratislava 4/7 36,36%
7 Iskra Svit 3/10 23,08%
8 MBK SPU Nitra 2/9 18,18%
9 BK 04 AC LB Spišská Nová Ves 0/12 0,00%

ajánljuk: basket.sk, mbkkom.sk