HAZA BELFÖLD Körvonalazódik az első konfliktus Kiska és a Smer között

Körvonalazódik az első konfliktus Kiska és a Smer között

701
hirdetés

482474_387389248048526_2117820720_n„Eddig tartott a tűzszünet”, „Kiska ujjat húzott a Smerrel”, ilyen és ehhez hasonló címszavakkal számolt be a pozsonyi média arról, hogy Andrej Kiska az új szlovák államfő szerdán közölte, hogy a törvényhozás által kínált hat alkotmánybíró-jelöltből három helyett csak egyet hajlandó kinevezni.

A hatályos szlovák jogrend szerint az alkotmánybíróság 13 bíráját a parlament jelöli és az államfő nevezi ki. A bírók 12 éves megbízatási időszaka nem egyszerre, hanem hároméves rotációs szakaszokban jár le.
Július negyedikén három jelenlegi alkotmánybíró mandátuma jár le. Helyükre korábban hat jelöltet választott a pozsonyi törvényhozás Smer-párti többsége, akikből Andrej Kiskának hármat kellene kiválasztania és kineveznie.
Az államfő azonban szerdán bejelentette, a jelöltek közül csak egyet, Jana Bricovát, a legfelsőbb bíróság egyik bíróját hajlandó kinevezni, a többi jelöltet nem tartja megfelelőnek a tisztség ellátására. Ez utóbbit azzal indokolta, hogy – mint mondta -, nem tapasztalta részükről, hogy „tartósan érdeklődnének” a funkció iránt s azt sem, hogy elégséges szakmai hozzáértéssel rendelkeznének.
Andrej Kiska egyidejűleg azt is közölte, hogy levélben szólította fel Pavol Paskát, a pozsonyi törvényhozás Smer-es elnökét, hogy a parlament állítson újabb jelölteket.
Pavol Paska az államfő lépésére reagálva egy sajtótájékoztatón kijelentette: Kiska azzal, hogy nem nevezett ki hármat a jelöltek közül, nem tett eleget alkotmányos kötelességének. Rámutatott: a jog pontosan megszabja, hogy az alkotmánybíró-jelölteknek milyen elvárásoknak kell megfelelniük, ellenben nincs semmilyen törvényi előírás arra, amely alapján az államfő a saját vagy tanácsadói döntése alapján „nem megfelelőnek” minősítse a jelölteket.
A törvényhozást egyébként semmi sem kötelezi arra, hogy új jelölteket állítson, ellenben az államfő sem kényszeríthető a jelöltek kinevezésére.
A helyzetre a kora esti órákban Robert Fico kormányfő is reagált, hasonló véleménynek adva hangot, mint a parlament elnöke.
„Az elnök úr jogkörei ott kezdődnek és érnek véget, hogy a hat jelöltből hármat választhat. Döntésével, szerintünk nem tett eleget az alkotmányban megszabottaknak, mert az kimondja, hogy az államfőnek biztosítania kell az alkotmányos szervek rendes működését” – hangsúlyozta Robert Fico.


MTI

fotó: facebook

hirdetés
Previous articleCsáky Pál lesz az EP Petíciós Bizottságának alelnöke
Next articleKomáromot népszerűsítette a KIK