HAZA HÍR-MIX Korai öröm Komáromban

Korai öröm Komáromban

1006
hirdetés

48239Az MKP és a Híd öszefogása kifelé kétségtelenül jó üzenet. Pedig nincs új a nap alatt, az előző választások során is számos helyi megegyezésre került sor, a komáromi összefogás áttörő eredményként való bemutatása már a kampány része. Azonban az alku számos kérdést, sőt kétséget vet fel, esősorban az MKP hosszú távú sorsát illetően.

Az önkormányzati választások során kerül legközelebb a polgár az általa megválasztott képviselőhöz és a polgármesterhez, így sokkal inkább a személyes tapasztalat dönt, mintsem a pártkötődés. Míg Komáromot sokáig a Híd bástyájaként tartották számon, az utóbbi néhány választáson már az MKP került fölénybe. Az országos és a megyei megmérettetések során Komáromban Stubendek László, az MKP politikusa kapta a legtöbb szavazatot, a népszerűsége pedig növekvő tendenciát mutatott. Ezzel szemben Bastrnák Tibor támogatottsága a töredékére esett vissza, a parlamenti választások alkalmával Komáromban kevesebb karikát kapott, mint Stubendek, a megyei választások során pedig, ahol ugyan Bastrnák nem indult, Stubendek határozottan maga mögé utasította a Híd népszerű helyi politikusait. Mindez biztató tény lehetett volna az MKP számára, hogy a legnagyobb szlovákiai magyar város hosszú távon is az MKP bázisává válhat, ami megmutatkozhat a párt országos eredményében is. Kézenfekvő lett volna tehát, ha az MKP a négy évvel ezelőtti viszonylagos siker után (ahol ugyan Stubendek második lett, de megelőzte a nyolc éven át a polgármesteri székben ülő Bastrnák Tibort), újra azt a jelöltet ajánlja a polgármesteri székbe, aki ismert, így a kampányban több energiát fektethetnek a képviselőjelöltek népszerűsítésébe, vagy pedig a nyerő pozíciót tükröző megegyezés köttetik a Híddal.
Ezzel szemben a komáromi MKP Czíria Attila személyében egy, a választók számára alig ismert politikust jelölt polgármesternek. Máig nem tisztázott, hogy Czíria jelölése a Híddal folytatott előzetes tárgyalás alapján történt-e, viszont az MKP országos elnökének szavai, illetve a komáromi MKP-s nyilatkozatok alapján körvonalazódik, hogy mindez a Híd ösztönzésére, indulás esetén támogatás biztosításának beígérése miatt jött létre, ami aztán meg is történt, az alku szerint pedig így az MKP adja a polgármestert, a képviselőjelöltek többségét pedig a Híd.
A megegyezés ugyan pozitív hír a csatározásoktól hangos szlovákiai magyar politikában, a fenti esélylatolgatás fényében azonban az MKP helyi és hosszú távon országos szinten is rosszul járt. Bastrnák Tibor visszalépésével a Híd látszólagosan engedett az MKP javára a polgármesteri pozícióból, ám azt korántsem tudta volna biztosan megszerezni, sőt Stubendekkel az élen a szék nagy valószínűséggel eleve az MKP-nál maradt volna. Azzal pedig, hogy az MKP kevesebb képviselőt indít, mint a Híd, a párt kevesebb esélyt kap a programjának megismertetésére, másodvonalának és utánpótlásának felépítésére, a hosszútávú népszerűség növelésére. A Híd ezzel szemben nem éri veszteség, hiszen polgármestert eleve nehezen tudtak volna adni, viszont így a párt már ismert arcai nagyobb felülethez juthatnak.
A Híd nyeresége azonban itt még nem ér véget. Czíria Attilának komoly munkára van szüksége ahhoz, hogy a választók többségét megnyerje. Czíria végképp nem nevezhető új arcnak a város politikai életében, az MKP helyi elnöke már pár éve, ám gyakorlatilag ismeretlen maradt a lakosok számára, korábban két önkormányzati választáson is mint képviselő elbukott. Egyedüli előnye csupán az, hogy ismeretlensége miatt kevésbé utasítják el a Híd és más pártok szavazói, akik viszont Stubendek Lászlóra esetlegesen nem szavaznának. Ez az ismeretlenség azonban komoly akadály az önkormányzati választások esetében, ahol a választók elsősorban személyi szimpátia alapján szavaznak, nem pedig a pártlogót keresve. Olyan terepen, ahol több ismert független is indul, még markáns párttámogatás ellenére is könnyen elbukhat az MKP-s jelölt. Így az az érv, hogy csak így győzhető le Anton Marek, nem állja meg a helyét, sőt a mostani polgármester – teljesítményének köszönhetően – eleve kisebb eséllyel indul, mint négy éve, és más szlovák jelöltek is jelentkeznek a posztért.
Az alkunak hosszú távú következményei is vannak. Az ajánlattal sikerült éket ütniük Stubendek, az MKP legnépszerűbb helyi politikusa és a párt közé. Czíria sokkal mérsékeltebb mobilizáló ereje hátrány lehet a jövőben, de a választó könnyen érezheti magát zavarban. Már a mostani üzengetés is káros, ám ha Stubendek elindul függetlenként, akkor annak lehetünk a tanúi, hogy az MKP a legnépszerűbb helyi politikusa ellen dolgozik és fordítva. Győzhet Czíria vagy Stubendek, mindegy, ezek a sebek nagyon lassan gyógyulnak be, a szimpátiát sokkal nehezebb visszaszerezni, mint azt elveszteni.
Ha Stubendek indul, a terepasztalon könnyen új szereplők jelenhetnek meg. A kevésbé ismert Czíria esélytelensége miatt a Híd egy mozdulattal kihátrálhat az MKP-s jelölt mögül, és végül Bastrnák Tibor (vagy más hidas politikus) és Stubendek párharcának lehetünk tanúi, ahol az előzetes csatározások miatt Stubendek már veszthet az MKP-s szavazóiból, viszont a Híd előnyeihez lehet majd írni, hogy ők a megegyezést szorgalmazták, de az MKP belső vitái ellehetetlenítették azt.
Meglepetésekre azonban nem csak akkor lehet számítani, ha Stubendek elindul. Az MKP-s jelölt ismeretlensége miatt végképp nem biztos, hogy győzni tud, ebben az esetben a Hidat ismét nem éri presztízsveszteség, az MKP viszont komoly fiaskót szenvedhet. De ha Czíria népszerűsége Stubendek támogatása ellenére sem emelkedik meg láthatóan a következő hetekben, a Híd ugyanúgy kihátrálhat a jelölt mögül valamilyen okra hivatkozva, az utolsó pillanatban saját embert indítva a polgármesteri székért. Ebben az esetben az MKP bürokratikus működése miatt a párt már nem változtathat jelöltje személyén, és az ismeretlen Czíria Attilával szinte biztosan alulmarad a jóval népszerűbb hidas vagy független jelölttel szemben.
Czíria jelölésével az MKP tehát egyirányú utcába kényszerítette magát. Az MKP-s jelölt győzelmére csak akkor van esély, ha mindenki egy emberként támogatja, ebben az esetben viszont a sikeren osztozni fog a Híddal, sőt a képviselők többségével a város irányítása a Hídé lesz. Mindezt nyerő pozícióból.
Erre mondják, hogy rossz alku.

Harmat István, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleUkrán válság – NYT: az ukrán katonák pánikszerű menekülésbe kezdtek
Next articleOrosz csapatok hatoltak be Ukrajnába