Kezdőlap RÉGIÓ Komáromiak a Budapest-Bamakón

Komáromiak a Budapest-Bamakón

24
MEGOSZTÁS

bamakoA 2015-ös Budapest-Bamako komáromi résztvevői már régóta kacérkodtak a gondolattal, hogy egyszer elindulnak a sivatagi rallyn. Az esemény jubileuma, és állítólag utolsó futama, erre jó alkalmat teremtett. A Vendégh László, Bajcsai Zoltán és Mészáros Gábor alkotta Baka Vők Team január 16-án startolt a Lurdy Ház elől. A spirit kategóriában sokan régi Trabantokkal, Wartburgokkal vagy Velorexekkel vágtak neki a több mint 8000 kilométernek, a komáromi fiúk azért komolyabban vették a nem mindennapi távot.

– Tavasszal vásároltuk a Mitsubishi Pajerot, aminek előző tulajdonosa már vett részt Budapest-Bamakón. Idén családi okok miatt nem indult, így tudtuk megvenni az autót, ami átépített, megemelt és motorikusan is megerősített. A csapat neve azért Baka Vők, mert mindnyájan Nagy István, azaz Baka vejei vagyunk – mondta Vendégh László.

A fiúk felkészülés gyanánt részt vettek a Bamako rally versenysorozatán, ahol az erős középmezőnyben végeztek. Reális célként a Bamakóba jutást tűzték ki maguk elé. A 8464 kilométeres táv első négy napja Európán, majd ezt követően Afrikán halad keresztül, ahol hegyekkel, füves szavannákkal, földutakkal és a sivataggal kell megbirkózniuk. Naponta átlagban 450-650 kilométert tesznek majd meg. Az első befutókat február 1-én várják. A futam a világ legszegényebb országain halad át, így karitatív céllal szervezik. A résztvevők íróeszközöket, játékokat, édességet visznek magukkal, amit szétosztanak a gyerekek között. A Baka Vők Team autójának sorsa még kérdéses, ha lesz, aki hazajön vele, akkor megtartják, ha erre senki nem vállalkozik, akkor értékesítik vagy jótékony célra ajánlják fel az iskoláknak vagy más intézményeknek.

komarom.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here