Kezdőlap DUNATÁJ Komáromi barangolás térben és időben

Komáromi barangolás térben és időben

93
MEGOSZTÁS

KOMAROM1A huszonegyedik század gyermekei már el sem tudják képzelni, hogy egy-két emberöltővel ezelőtt hogyan is nézett ki az egykori Komárom, szépapáik szeretett városa. A belváros utcái őriznek még ugyan egyet s mást a rég letűnt világ hangulatából, azonban jócskán akadnak olyan régi városrészek, amelyek mára teljesen eltűntek, és csak régi képeslapok, megsárgult fényképek őrzik fakuló emléküket…

Ha a kedvük úgy tartja, és éppen nincs más dolguk, tegyünk meg együtt egy képzeletbeli körutat találomra kiválasztott útvonalon. Ha egyetértenek velem, elindulunk a Jókai utcából a Kossuth tér felé. A téren átlósan akácfákkal övezett egyenes út vezetett a Rozália templom felé. Régen a tér sarkáról még nem akadályozta a kilátást az a ma már nem lévő gyógyszertár sem, amely még a múlt század harmincas éveiben épült, és részben a mai fedett vásárcsarnoknak adta át a helyét. A nyáron poros, ősszel sáros tér csak országos vásárok idején volt népes, az év többi részében jórészt a sárkányeregető gyerekeké volt. A kerekded Rozália-templom egyébként évtizedeken át a helyőrségé volt, ahová vasárnaponként a katonazenekar pattogó indulójára vonultak a komáromi KOMAROM2bakák. A tér hátsó részének bal oldalán volt a Heffler Szilárd, majd Nagy János által bérelt, akácfákkal árnyékolt kötélverő placc, míg a Pihegő dombján, amelyet ma hiába keresnénk, s ahol a parányi házakban oly sok híres cigányprímás született, telente a gyerekek szánkóztak. Aki pedig éppenséggel korcsolyázni szeretett volna, annak sem kellett nagyon messzire mennie, mert a város északi részén a Kisér vizével elöntött lapályon megbízható helyre talált a gyermekhad, s a korcsolyázóknak a beszakadás veszélyétől sem kellett tartaniuk, mert telente a víz rendszeresen fenékig befagyott. Az említett Kiséren (ma már csak utca őrzi a nevét) túli terület még nem volt beépítve. Azoknak, akik úszni szerettek volna, már kissé messzebbre kellett menniük, mégpedig a szigetre, vagy pedig a ma már nem létező Darányi-ligetbe, amely jórészt a mai kikötő helyén terült el. Itt előbb egy magánuszoda várta a komáromiakat, amelyet egy, a város által épített uszoda váltott fel. Az egykori szigeti uszoda omladozó épületei még ma is őrzik a régi idők emlékét. Talán mondanom sem kell, hogy a Vág melletti utcák lakói nem mentek el a Kis-Dunára, minek is mentek volna, amikor a közeli Vág-Duna kellemes vize nyaranta oly hívogató volt. Jól megtanulhatott bárki úszni a sekély vizű, zátonyos részeken. A bátrabbak a kikötött tutajokról, ahogyan apáink nevezték, talpakról ugráltak fejest a beljebb már alattomosabb, gyorsabb folyású vízbe, amely sajnos minden évben megszedte a maga áldozatát. A Vág-part két híd közötti középső részét régen egykor „Vöröskeresztnek” hívták a fiatalok, amely onnan kapta a nevét, hogy az első világháború idején hatalmas vöröskereszttel jelölt barakkokban ápolták a járványos betegségekben szenvedő katonákat, hadifoglyokat. A Vág-Dunán és a Kis-Vágon (ma már nem létezik, csupán egy kanális található az egykori nyomvonalán) jégtörőkkel védett, lábakon álló fahidak vezettek át a túlsó partra. A mai vasúti hídtól a közúti híd irányába folyó Kis-Vág által övezett szigetet beárnyékolták a fűzfák, és itt is lehetett fürödni. Sok komáromi jobban kedvelte a Vág, mint a Duna vizét. Az említett Vág-szigeten rendszerint a halászok szárítgatták hálóikat, ácsok faragták szorgalmasan a fedélszékeket és főtt a finom komáromi halászlé. Télvíz idején a böllérek vették birtokukba a terület egy részét, és ott pörzsölték a leszúrt kocákat. Alább, a komáromi várból úgyszólván semmit sem lehetett látni, mert a várfalakat sűrű lombok takarták el. A Pintyőke-ligetben (Finkenau) lévő Kőszűzet is nagyon nehezen lehetett megközelíteni. Hát eddig a séta, ideje lesz egy kicsit pihennünk.

Németh István

DUNATÁJ HETILAP 31/2016

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here