HAZA KULTÚRA Komáromban rendezik meg az idei Matica-napokat

Komáromban rendezik meg az idei Matica-napokat

922
hirdetés

980414_10151474647115967_1461824297_o-150x150Augusztus 4-e a Matica slovenská (MS) emléknapja Szlovákiában; 1863-ban ezen a napon tartották a szervezet alakuló ülését Turócszentmártonban. Az emléknaphoz kötődően rendezik meg minden évben az MS országos ünnepségét, amelynek helyszíne eddig hagyományosan Turócszentmárton volt. A MS vezetősége úgy határozott, hogy idén Dél-Szlovákiába, Komáromba helyezi át az eseményt.

A helyi szervezők elképzelése szerint a nagyszabású, háromnapos rendezvénysorozat a barátság, az együttműködés fesztiválja lesz, amelyen felvonultatják azokat a sikereket, amelyeket a MS ezen a nemzetiségileg vegyesen lakott területén elért. A nagy nyilvánosság a MS és a város kapcsolatát elsősorban a Cirill-Metód szoborcsoport körüli botránnyal köti össze. A szobor ma a város legnagyobb körforgalmában áll, a maticások tevékenységét pedig elsősorban a kultúra terén megvalósuló projektek alapján ítélik meg az emberek. A szlovák gimnázium és a MS együttműködésének köszönhetően 11 évvel ezelőtt alakult színjátszó kör sikeres előadásai egyre több nézőt vonzanak. A komáromi maticásoknak sikerült politikamentessé tenniük tevékenységüket és munkájukat a fiatalokra összpontosítják. A nyilvánosság ezt pozitívan értékeli, a Maticával ma Komáromban szinte minden szervezte együttműködik, beleértve a városvezetést.

Az MS komáromi székháza a legnagyobb az országban, aminek fenntartása bizony problémákat okozott az elmúlt években. Ma már számtalan szakkörnek (modern tánc, néptánc, dráma) ad otthont, fúvószenekar tartja itt próbáit, jógaoktatás és idősek tornája zajlik a falai közt. A gimnáziummal közösen alapított szakkörnek napjainkban több mint száz tagja van. Jozef Černek, a Matica-székház igazgatója éppen e színjátszó kör város-, sőt országhatáron túlmutató sikerére alapozva ajánlotta fel a MS országos vezetésének, hogy idén Komáromban rendezzék meg a szervezet központi ünnepségét.

11175022_1122437561105034_4164689680949554415_n„Rendkívül ügyes, tehetséges fiatalokkal dolgozunk együtt, az általunk bemutatott musicalek és a folklór motiválta Rebeli csoport előadásai nagyon népszerűek a nézők körében. Örülnék, ha az egész ország maticásainak prezentálhatnánk sikereinket. Másrészt nagyon szeretném, ha a szlovákok úgy tekintenének Komáromra és régiónkra, ahogyan én látom. Megérintené őket a két folyó által határolt város atmoszférája, amelyet a történelem során soha nem foglalt el ellenség, meglátogatnák az egyedülálló erődrendszert, megkóstolnák a helyi specialitásokat” – magyarázta Jozef Černek. A háromnapos fesztivált városnézéssel, étel- és borkóstolóval, fürdőlátogatással kötik össze és természetesen lesz közös táncolás is. Három színpadon váltják egymás a folklór- és irodalmi csoportok, az érdeklődők moderntánc- és néptánc-oktatáson – beleértve a magyar táncokat – vehetnek részt, rövid musicalt gyakorolhatnak be, amit a fesztivál zárónapján be is mutatnak. A fellépők zöme a régióból érkezik, és a szervezők érdekes személyiségeket is színpadra szólítanak majd. Az ünnepség csúcspontja a közös vasárnapi mise lesz. Az eseménysorozatra mintegy kétezer látogatót várnak egész Szlovákiából, az ide érkezőket több mint 100 önkéntes kíséri majd.

A maticások az egész várost be szeretnék vonni az ünneplésbe, és szeretnék megszólítani a szolgáltató-szektor valamennyi szereplőjét. „Városunknak csodálatos hangulata van, és hatalmas lehetőségek rejlenek benne. Egy hétvégénk lesz rá, hogy teljes szépségében megmutassuk azokat. Mintegy kétezer látogatóra számítunk, akik hazatérve beszámolnak majd az itt szerzett élményeikről. Csak rajtunk múlik, mit mesélnek majd” – tette hozzá Jozef Černek.

 

komarom.online

hirdetés
Previous articleA Sztárportréban Judy (Groovehouse)
Next articleKét hét múlva folytatódnak a komáromi poliklinika megóvására irányuló tárgyalások