Kezdőlap DUNATÁJ Komárom mártírhalált halt egykori polgármestere

Komárom mártírhalált halt egykori polgármestere

24
MEGOSZTÁS

Emberiessége példamutató volt

ALAPYFebruár 5-én immár 71 éve annak, hogy a két Komárom utolsó közös polgármestere, Alapy Gáspár mártírhalált halt a dachaui fogolytáborban. Igazi keresztény vértanúi sors az övé, származása sem predesztinálta arra a kegyetlen és egyben méltatlan sorsra, melyet hivatásának hű gyakorlása miatt rótt rá ki a végzet.

Akkori „bűne” ma is tiszteletet érdemel, hiszen választott köztisztviselőként nem tett különbséget városa polgárai között, s az önkény megfélemlítő erejével szemben is védte az elesetteket, a kiszolgáltatottakat. Alapy Gáspár akkor is méltán foglalhatna helyet ALAPY2Komárom halhatatlanjai között, amennyiben életútja kizárólag e nemes tettéről szólna. Erről azonban szó sincs: polgármesterként nevéhez fűződik a mai déli városrész felépítése, legmarkánsabb épületeinek megalkotása, felvirágoztatása. Népszerűségét és tevékenységének elismerését hűen tükrözi az a tény, hogy az első bécsi döntést követően az újraegyesített város vezetőjévé választották. Személyében az egyetlen olyan magyarországi polgármestert tisztelhetjük, aki nyíltan szót emelt a deportálások és az antiszemita törvénykezés ellen. A hatalom ezt sose bocsátotta meg neki, s mint oly sokszor a történelem során, ismét az erő diadalmaskodott az igazság és a szeretet fölött. Minden komáromi polgár szellemi vezetőjének portréja a mai napig ott díszeleg mind Észak-, mind Dél-Komárom képviselő-testületének ódon falán, példát mutatva jelen és volt döntéshozóknak a köz szolgálatának nemes módjáról.

Alapy Gáspár emlékét sohasem feledjük.

PhDr. Knirs Imre
Komárom alpolgármestere

DUNATÁJ HETILAP 6/2015

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here