HAZA RÉGIÓ Kolozsnémán szobrot állítanak Antall Józsefnek

Kolozsnémán szobrot állítanak Antall Józsefnek

691
hirdetés

ajSzobrot állítanak Antall Józsefnek a felvidéki Kolozsnémán február 16-án – közölte a volt miniszterelnökről elnevezett alapítvány szombaton az MTI-vel. Elképzeléseik szerint minden nagyobb határon túli területen szobor őrizné a néhai kormányfő emlékét.

    Azt írták, a szoborállításról az Antall József Alapítvány és a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség komáromi szervezete állapodott meg.
    A megállapodást Makay Zsolt, az alapítvány kurátora, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség elnöke és Petheő Attila, a Csemadok komáromi választmányának elnöke, az MKP (Magyar Közösség Pártja) Komárom járási elnöke írta alá.
    A közlemény szerint az alapítvány Antall József halálának 20. évfordulója alkalmából indította el azt a kezdeményezését, hogy minden nagyobb határon túli területen legyen szobra a volt kormányfőnek.
    Felidézték: Antall József a rendszerváltást követően először merte felvetni azt a gondolatot, hogy éljenek bárhol a világban magyarok, az összetartozás érzését fenn kell tartani. Emlékeztettek arra is, hogy a kormányfő úgy fogalmazott: lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.
    Antall József gondolatának „forradalmi hatása volt, amely ma is visszhangzik a határon túl élők lelkében” – írták.
    Emlékeztettek arra, hogy az alapítvány 2013. december 22-én Székelyhídon avatta fel Antall József első erdélyi szobrát, amelyet február 16-án követ a kolozsnémai ünnepség.

MTI

fotó: wikipedia (illusztráció)

hirdetés
Previous articleSzűkíti a banki díjak körét a szlovák kormány
Next articleMáig valósulatlan elképzelés