HAZA RÉGIÓ Kóczán Mór Napok tizedik alkalommal

Kóczán Mór Napok tizedik alkalommal

811
hirdetés

Egy vidám és önfeledt hét az iskolában

Obrázok1A csallóközaranyosi alapiskola 2005. október 1-jén vette fel az olimpiai bajnok, Kóczán Mór nevét, majd a híres gerelyhajító tiszteletére minden évben sportnapot rendeztünk, amely csakhamar egész hetes programsorozattá nőtte ki magát. Mintha csak tegnap lett volna, pedig ennek már bizony kerek tíz éve! Egy ilyen jubileumot illik valami különlegessel megünnepelni: október 6-tól 10-ig, azaz hétfőtől péntekig otthon maradtak hát a tanulók könyvei, füzetei és iskolatáskái, idén első alkalommal nem csak délutánra, hanem délelőttre is olyan programokat szerveztünk a diákoknak, ahol a megszokott óramenetektől eltérő foglalkozásokon juthattak új élményekhez, ismeretekhez.

Tavaly határoztuk el, hogy a Kóczán Mór Napokra időzítve rendszeresen megjelentetjük évkönyvünket is. Míg az előző évkönyv egyszerre ötven évet dolgozott fel az iskola életéből, a jelenlegi második az elmúlt egy év eseményeit, eredményeit, törekvéseit mutatja be. Hétfőn délelőtt az alsó tagozatosok mesedélelőttöt tartottak, Benedek Elek Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című meséjét dolgozták fel különböző szempontok szerint, míg a felső tagozatosok a komáromi vár régi és újonnan megnyitott termeit barangolták be. Kicsivel később az” egészséges kenők délutánja” következett, amikor is minden osztálynak – a szülők és az osztályfőnökök segítségével – legalább egy kenőt és egy salátát kellett elkészítenie a következő nyersanyagok felhasználásával: alma, dió, sárgarépa, zeller, majd azt ízlésesen tálalnia. Kedden az iskola negyven tanulója kiránduláson vett részt. A Bakonybélen található Pannon Csillagda és Erdők háza megtekintése után még arra is jutott idejük, hogy a zirci apátság lenyűgöző épületét is megcsodálják. Akik itthon maradtak, délelőtt hasznos dolgokkal bővíthették ismereteiket a Obrázok2közlekedési eszközökről, táblákról és szabályokról, délután pedig termésbábkészítés és töklámpásfaragás volt a program. Szerdán délelőtt minden osztály azzal foglalatoskodott, hogy elkészítse a Kóczán Mór Napok hivatalos reklámplakátját. A legjobb munkák azóta az iskola alsó folyosóját díszítik. A délután a papírsárkánykészítés jegyében telt. A zsűri Obrázok3természetesen nem csak az elkészült művek szépségét és ötletességét vizsgálta meg, az udvaron kapóra jött a feltámadt szél, hogy a tarkabarka, mosolygó jószágok immár repülési képességeikről is tanúbizonyságot tehessenek. Csütörtökön délelőtt az alsó tagozatosok és az óvodások a tornaterembe sereglettek, ahol Benes Ildikó és Pőthe István zenés műsora csábította őket tapsra és táncra. Fél kettőkor kezdődtek a műveltségi vetélkedők, kora este pedig a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola Tekergő bábcsoportjának fellépése következett. A versenyek kiértékelése utáni hagyományos sütibörzén mindenki megtalálta és meg is kóstolhatta a kedvére való édességet. A péntek délelőtt a sport jegyében zajlott. Az iskola tanulói játékos Obrázok4sportvetélkedőkön vehettek részt, a sportcsarnokban, illetve a mellette lévő füves területen megrendezett atlétikai versenyen a Komáromi járás iskolái, valamint a magyarországi testvériskolák tanulói mérték össze tudásukat. A péntek délutáni gála folytatta a tavaly teremtődött új hagyományt: azokat hívtuk meg, akik éppen ötven éve fejezték be az iskolát, valamint az őket tanító egykori pedagógusokat. Az iskola névadó ünnepsége óta rendszeresen megtisztelnek bennünket jelenlétükkel Kóczán Mór leszármazottai is. Ismét koszorú került Kóczán Mór és Vízváry Vilmos emléktáblájára, illetve az iskola alsó folyosóján az egykor az iskolában tanító, s azóta elhunyt pedagógusok emléktáblája is leleplezésre került. Sok-sok élménnyel gazdagodtunk, kellemesen elfáradtunk. Jövőre veletek ugyanitt!

Z. Németh István

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleAz MKP komáromi járási elnöksége nemet mondott a szakadároknak!
Next articleGútai ifik a cselgáncs országos bajnokságon