HAZA RÉGIÓ Kármegelőzés az utolsó pillanatban!

Kármegelőzés az utolsó pillanatban!

737
hirdetés
Obrázok1
A templomot is megrongáló, viharban kidőlt fa

Alig fejeződött be a gútai Nagyboldogasszony-plébániatemplom épületének külső tatarozása, egy tavalyi vihart követően jelentős károkat okozott a homlokzatban és a tetőzetben két kidőlt nyárfa. Alig pár hónappal később a templomparkban dőlt ki egy hatalmas fa. Idén egy újabb vihart követően szintén kidőlt egy nyárfa, ezúttal azonban nem veszélyeztetett értéket, viszont a környezetében levő fákat roncsolta össze. A múlt század hatvanas éveiben kialakított templompark fái mindenképpen megújítást igényeltek.

Obrázok2
Fásítás előtt

Még a második világégést is túlélte a templomparkot övező vastag kőkerítés, amely végül az 1950-es években kezdődött építkezési láz áldozatául esett. Több száz éves kemény tégláit a gútaiak elhordták. Négy kapuja fölött levő szobraiból talán csak kettő maradt meg, egyik az úgynevezett szegényházi oltáron áll, a másik amely Szent Flóriánt ábrázolta, a plébánián kapott helyet. A város akkori vezetői azután amolyan szocialista stílusú vaskerítést húztak fel helyére, a területet befásították, virágágyással gazdagították. Elkészülte után tört Gútára a nagy dunai árvíz, hónapokig vízben álltak a fák gyökerei, s valószínűleg ez okozhatta a fák belső gombásodását. – Korábban már megtörtént a fák törzsújítása, ám az azóta eltelt két évtized alatt a törzsek belső részei szinte teljesen elpudvásodtak. Kívülről nem látszott károsodás, belülről azonban alig volt a kérgek alatt szállítóréteg – magyarázta Balogh Zoltán mérnök, a városi környezetvédelmi osztály vezetője. A fakivágás során hét fehér nyárfát és két cukorjuhart vágtunk ki. – A sok fakidőlés során szerencsére személyi sérülés nem történt és a biztosító is kifizette az okozott kárt. A további veszélyhelyzetek elkerülése végett a városi hivatal elkezdte a beteg fák kivágásának intézését. Ehhez szükség volt az egyházi beleegyezésre, és a fakivágási engedélyre (Gútára vonatkozóan ezt az Ifjúságfalvai Községi Hivatal adja ki). Ezt követően közbeszerzést hirdettünk a fakitermelésre, amelyet végül a komáromi Green Dream Kft. nyert meg. A fakivágás a faanyag leszámolása után 3 378 euróba került, a gyökerek eltávolítását a Dolná Ždaňa-i Vegetatio cég végezte 720 euróért. Természetesen a park nem marad fa nélkül, a pótlás hozzávetőlegesen 700 euróba kerül majd. A parkba 27 fát ültetünk ki, többek között kislevelű hársfát, piros levelű díszszilvát és gömbjuhart.

kép: Balogh Zoltán mérnök

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleLetelt az első száz nap! (1.)
Next articleÍró-olvasó találkozó Gyüre Lajossal