HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Karinthy-gyűrűt kapott a Szomszédnéni Produkciós Iroda

Karinthy-gyűrűt kapott a Szomszédnéni Produkciós Iroda

879
hirdetés

D__TT20140716010Átadták a Karinthy-gyűrűt: a magyar humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs – vehette át szerdán Budapesten

    A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a társulatot Kolozsváron. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői a régió legnagyobb humorrendezvényének, az Erdélyi Humorfesztiválnak.
    A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. A 40. alkalommal odaítélt díjat először vehették át külhoni magyar humoristák.
    A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagjának Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója adta át a díjat.
    Jónás István a díjazottakat köszöntve Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novelláját idézte fel. Mint mondta, ha a két díjazott találkozna egykori önmagával az már a Facebookon történne meg.
    Szabó László Zsolt arról beszélt, hogy a rádiókabaré egyfajta hungarikum és nem létezhetne 40 éven át egy ilyen műsorsorozat akkor, ha nem tudna megújulni, új alkotókat, fiatalokat bevonni a műsorkészítésbe.
    Kertész Richárd műsorvezető Sinkó Péternek, a Rádiókabaré volt szerkesztőség-vezetőjének levelét olvasta fel, aki kiemelte: a 127 esztendővel ezelőtt született Karinthy Frigyes nevét viselő elismerés a legrangosabb kitüntetés, amelyet a szakma képviselői kaphatnak. A Magyar Rádió elnöksége által alapított díjat 1975-ben adták át először, az elismerést a Rádiókabaré műsoraiban az évadban kiemelkedőt alkotó szerzők, előadók kaphatják.
    Felidézte: az eddigi kitüntetettek között van Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Kern András, Gálvölgyi János, Fábry Sándor, Koltai Róbert, Sándor György, Litkai Gergely, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Hadházi László és Bödőcs Tibor. A díjat tavaly Badár Sándor vehette át.
    Sinkó Péter levelében az áll, az elismerés odaítélésében szerepet játszott, hogy a díjazottak jeleneteiben, monológjaiban mindig észrevehető volt Karinthy Frigyes intelme a kor humoristáinak: a humort nem kitalálni kell, hanem észrevenni.
    Bálint Ferenc a díjátadón az MTI-nek elmondta: fontos számukra minden elismerés. Noha a humoristák minden este kapnak elismerést a közönségtől nevetésben kifejezve, a Karinthy-gyűrű a legnagyobb szakmai díj és jó érzés, hogy munkásságukért a kollegák is értékelik őket.
    Tóth Szabolcs is arról beszélt, hogy milyen fontos számukra a Karinthy-díj, hiszen minden humorista előtt ott van ez a cél is Magyarországon, ha szakmai elismerésre vágyik. Mint fogalmazott: a díj olyan, mint egy államvizsga, azt jelenti, hogy helye van a humoristák között, továbbra is dolgoznia kell, de ezután könnyebben ír majd, mert elismerték munkásságát. Terveikről elmondta: minél több műfajban szeretnének előadásokat készíteni, például a jövőben a Jurányiban készül egyéni estre, mozgással, pantomimmel ötvözve produkcióját.

MTI

hirdetés
Previous articleEddig hétszázan jelentkeztek Procházka pártjába
Next articleIlyen rekordért nem jár dicséret…