HAZA HÍR-MIX Karácsonyi vásár változatos programokkal – két helyszínen

Karácsonyi vásár változatos programokkal – két helyszínen

796
hirdetés

15356788_10154770448963114_1956262723_n

Két helyszínen lehet kóstolgatni a finomságokat és válogatni az árusok portékáiból a komáromi adventi vásárban. Az oktatási intézmények és a vállalkozók bevonásával több program is várja az érkezőket. Egyedi karácsonyi képeslap-selfie-t is lehet készíteni.

A hét közepén, szerdán este hattól már egy zenés délután várja az érdeklődőket a Kút caféban Lakatos Robival és Hanusz Zolival. Ugyanitt este nyolctól a Slovenské kvarteto adventi koncertjén lehet az ünnepekre hangolódni.

A hétvégi rendezvények pénteken koradélután indulnak. A Klapka téren már egy órától óriás hagyományőrző fajátékok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Idén új helyszínre, az Európa Udvarba költözik a vásár nagyobb része, ugyanakkor a Klapka téren ugyanúgy vásári bódék és karácsonyi hangulat várják a belvárosba érkezőket. A belső udvarban több intézmény és vállalkozó bevonásával lesznek változatos programok. Bekapcsolódnak a művészeti iskolák, óvodák, a szabadidőközpont, a nyugdíjasklub és más kultúrcsoportok is.

A szabadtéri programokon kívül a Kút Caféban, a magán művészeti iskolában és a Vitis borozóban is lesznek benti programok, elsősorban családi programokat kínálva. A mese világába kalauzolja el a gyerekeket Rák Viktória, Molnár Xénia és Olasz István, de lehet majd agyagozni is. A borozóban Domján Nikoletta a Luca napi szokásokkal kapcsolatosan tart gyerekfoglalkozást.

A kinti programok is több zenei élményt kínálnak. Korpás Éva ismert zenészekkel közösen népi karácsonyi énekeket ad elő, de fellép Emmer Péter, Vadkerti Imre, Zsapka Attila, a Kuttyomfitty társulat és a Ghymesi Igricek is.

Lehetőség lesz (ingyenesen) elkészíteni egy igazi karácsonyi selfie-t is, különböző álarcokkal beöltözve, így egy egyedi karácsonyi képeslappal is meglephetik szeretteiket az érkezők.

A sokszínű program között minden bizonnyal mindenki talál magának valót, és biztosan jó alkalom nyílik egy jó beszélgetésre, kikapcsolódásra egy forró ital mellett, akár az Európa udvarban, akár a Klapka téren. Karácsonyi különlegességeket kínál a Bottéka borozó és az Irish Pub is a hozzájuk betérő vendégeknek.

Vasárnap este fél ötkor pedig meggyúlik a harmadik fény is a Klapka téren a város adventi koszorúján.

 

 

 

December 7., szerda

18.00 -19.30   Zenés teadélután Lakatos Robival és Hanusz Zolival (Kút café)

20.00               Slovenské kvarteto adventi koncertje (Kút café)

 

December 9., péntek

13.00 -16.00   Karácsonyi Selfie (Európa udvar)

13.00 -18.00   Óriás hagyományőrző fajátékok (Klapka tér)

13.30 -15.30   Komáromi óvodások ünnepi műsora, hat ovi részvételével (Európa udvar)

16.00               A művészeti alapiskola koncertje (Európa udvar)

17.00               Emmer Péter instrumentális műsora (Európa udvar)

17.00               Meseolvasás Rák Viktóriával (Kút café)

19.00               Ó, szép fényes hajnalcsillag – magyar népi karácsonyi énekek (Európa udvar)

Korpás Éva – ének, Balogh Kálmán – cimbalom, Madarász András – gitár, zongora

 

December 10., szombat

10.30               Gyermek táncház Gémesi Zoltánnal (Kút café)

13.00-16.00    Karácsonyi Selfie (Európa udvar)

14.00-18.00     Agyagozás (Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskolája, Európa udvar 29, török és portugál ház)

15.00               Karikázó, csárdás és Mikulástánc a Pitypang táncegyüttes előadásában, CVČ-szabadidőközpont (Európa udvar)

15.15               Street Dance – modern tánc bemutató, CVČ-szabadidőközpont (Európa udvar)

15.30-16.30    Nyugdíjas klub fellépése (Európa udvar)

16.30               Ženský folklórny súbor mamičky od Dunaja (Európa udvar)

16.00               Meseolvasás Molnár Xéniával és Olasz Istvánnal (Kút café)

17.00               Karácsonyi koncert Viki & Friends (Európa udvar)

18.00               Szűts István, Vadkerti Imre és Zsapka Attila adventi akusztikus koncertje (Európa udvar)

 

December 11., vasárnap

13.30               Luca napi szokások bemutatója Domján Nikolettával (Vitis borozó)

15.00               Kuttyomfitty társulat: Betlehem csillaga (Európa udvar)

16.00               Ghymesi Igricek (Európa udvar)

17.30               Gyertyagyújtás az adventi koszorúnál (Klapka tér)

hirdetés
Previous articleNissan Qashqai DIG-T 160 N-Vision: Exkluzív széria, plusz az új csúcsmotor
Next articleNemzetközi ingatlankonferencia aktív komáromi részvétellel