Kezdőlap BELFÖLD Jozef Roháč és társai életfogytiglani börtönbüntetést kaptak

Jozef Roháč és társai életfogytiglani börtönbüntetést kaptak

83
MEGOSZTÁS

fotÉletfogytiglani szabadságvesztést rótt ki szerdán Besztercebányán a különleges büntetőbíróság (STS) hat, a kilencvenes években elkövetett alvilági gyilkosságok miatt a “Sykorovci” csoport három tagjára, köztük annak vezetőjére, Róbert Lalisra és – távollétében – Jozef Rohácra is. Az ítélet nem jogerős.

    A kilencvenes évek legjelentősebb pozsonyi alvilági csoportjának – az 1997-ben meggyilkolt Miroslav Sykora által alapított és róla elnevezett “Sykorovci” csoportnak – több tagja ellen, különböző bűncselekmények miatt még tavaly januárban indított pert a különleges bíróság. A most született három életfogytiglani és egy 23 év szabadságvesztésről szóló ítéletet hat gyilkosság meg- és elrendelése, illetve végrehajtása és bűnszervezet létrehozása miatt szabta ki a bíróság.
    Az 1998 és 1999 folyamán, főként megrendelésre, kivégzésszerűen elkövetett gyilkosságok áldozatai részben pozsonyi alvilági “keresztapák” voltak, köztük a felrobbantott, illetve lelőtt Dinic testvérek és Roman Deák is. A per fejleményei azt követően gyorsultak fel, hogy tavaly ősszel Kölnben elfogták, majd kiadták Szlovákiának Sykora utódját, a több éve szökésben lévő Róbert Lalist, alvilági nevén “Kybelt”.
    Az ítélethirdetésen az életfogytiglanra ítéltek közül sem Róbert Lalis sem Jozef Rohác nem volt jelen. Utóbbi már korábban lehetővé tette, hogy ezt a szlovákiai pert távollétében is tárgyalhassa a bíróság.     Jozef Roháccsal szemben Magyarországon több bűncselekmény miatt, köztük az Aranykéz utcai robbantással összefüggésben és különböző alvilági gyilkosságok vádjával folyik eljárás. A Jozef Rohác, Portik Tamás és két társa ellen az Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság miatt indult összevont büntetőperben csütörtökre tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a Fővárosi Törvényszék.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here