HAZA HÍR-MIX Jővő héten kezdődik Komáromban a nagyszabású útfelújítás

Jővő héten kezdődik Komáromban a nagyszabású útfelújítás

2156
hirdetés

A tervezetthez képeset vélhetőleg néhány nappal korábban, már a jövő héten kezdődik az utóbbi évtizedek legnagyobb volumenű útfelújítása Komáromban.

Stubendek László polgármester és Keszegh Béla alpolgármester a mai sajtótájékoztatón ismertette a megjelent médiák képvislőit a felújítás részleteiről, mely során városunk 15 utcája fog teljesen megújulni. Ebbe beletartozik több út talatt találhotó víz, stb vezetékek cseréje is. A tervek szerint a munkálatoknak november közepéig kell befejeződniük.

A helyi utak felújítása a kivitelező szerint a következő sorrendben valósul meg:

  1. Duna rakpart – május 29. –  július 7.
  2. Szabadság utca –június 5. – augusztus 7.
  3. Jókai és a Ferences utcája közti park – június 26. –  augusztus 31.
  4. M.R. Štefánik tér – július 3. – szeptember 29.
  5. Lehár utca – július 3. – szeptember 29.
  6. Király püspök utca 1. szakasza – Kertész utcától az Ispotály utcáig: július 3. – szeptember 29.
  7. Eötvös utca 1. szakasza   – Temető sortól az Ispotály utcáig: július 17. – szeptember 29.
  8. Hold utca –  július 31. – szeptember 29.
  9. Jókai utca – augusztus 1. – október 31.
  10. Király püspök utca 2. szakasza – Ispotály utcától a Temető sorig: augusztus1. – augusztus 31.                                                     
  11. Gútai sor – augusztus 1. – szeptember 14.
  12. Építők utcája – augusztus 14. – szeptember 14.
  13. Eötvös utca 2. szakasza – Ispotály utcától a Kertész utcáig: szeptember 4. – október 31.
  14. Komáromi Kacz utca – szeptember 14. – október 31.
  15. Méhes utca – október 16. – november 16.
  16. Jázmin utca – október 16. – november 16.
  17. Fenyves utca – október 16. – november 16.

A Jókai, Király püspök utca 1. szakaszán, részlegesen az Eötvös utcán ás a Duna rakparton a járdák is a felújítás tárgyát képezik összesen 2129 m2 területen.

Az útfelújítás során összesen több mint 63 ezer négyzetméter városí út fog új aszfaltréteget kapni és több mint 10 ezer tonna régi aszfalt kerülhet újra feldolgozásra.

Az útfelújítási munkák befejezésének időpontja attól is függ, hogy milyen időintervallumban sikerül a mérnöki hálózatok (gáz, víz, közvilágítás és szennyvíz) tervezett cseréjének véghezvitele az adott utcákon, s hogy felmerülnek-e olyan, előre nem látható munkák, amelyek terv szerint nem részei a felújításnak, mégis szorosan összefüggnek azzal. Ilyen jellegű munka esetén a befejezés időpontváltozását azért sem lehet kizárni, mert előfordulhatnak olyan nem tervezett akadályok is, melyek elhárítása szükséges (mérnöki hálózatok összeomlása, földalatti hálózatok hibája, műemlék-lelet, út felszín alatti hibája, melyre csak a fedőréteg eltávolítása után derül fény stb.). A hatályos jogszabályok szerint az efféle pluszmunkák értéke – amennyiben felmerülnek – az összköltség 15%-ig terjedhet, mely: 1 694 000,- € ÁFÁ-val.

Munkák, melyek nem tárgyai a helyi útfelújításnak, de szorosan összefüggnek azzal. Ezek a munkák hatással vannak a megvalósítás idejére, s a helyi utak felújításának befejezésének időpontjára:

      1) az utcákon:     Király püspök /Kertész utcától – Ispotály utcáig/, Eötvös utca / Kertész utcától – Ispotály utcáig,   M.R. Štefánik tér

a gázvezeték cseréjére került sor visszakötéssel a meglévő kapcsolatokra. Az ingatlanok biztonságos megközelítését a felújítás alatt álló szakaszokon a munkát kivitelező cég biztosítja.

        2) az utcákon:   Király püspök /Kertész utcától – Ispotály utcáig/, Eötvös utca / Kertész utcától – Ispotály utcáig Jókai utca

a vízvezeték cseréjére került sor visszakötéssel a meglévő kapcsolatokra, a Jókai utcán kiegészítve mindez a csatornarendszer javításával. Az ingatlanok biztonságos megközelítését a felújítás alatt álló szakaszokon a munkát kivitelező cég biztosítja.

        3) az utcákon:   Király püspök /Kertész utcától – Ispotály utcáig/,  Jókai utca (Thaly utcától a Határőr utcáig)

végbemegy a közvilágítás föld alatti és föld feletti vezetékeinek cseréje. Az ingatlanok biztonságos megközelítését a felújítás alatt álló szakaszokon a munkát kivitelező cég biztosítja.

       4) az utcákon:    Határőr utcai rész a Jókai és a Ferences utcák között együtt a parkolóhelyekkel és járdákkal végbemegy az  esőelvezetés és a közvilágítás kiterjesztése.

Az ingatlanok biztonságos megközelítését a felújítás alatt álló szakaszokon a munkát kivitelező cég biztosítja.

       A fentebb felsorolt munkák az év 7. és 9. hónapjai közé vannak tervezve. A munkák elvégzésének pontos időpontja a beszerzőkkel a kivitelezésről szóló szerződés aláírása után lesz meghatározva.

            A mérnöki hálózatok cseréjének idején a jelzett útszakaszokon a forgalom teljes lezárására kerül sor. A forgalmi rend változásának jelzése időleges táblákkal kerül megoldásra, melyet a munkát kivitelező cég biztosít.

A helyi útfelújítás keretében a város tervez részleges útzárlatokat, kivéve a Jókai utcát s a Jókai és a Ferences utca közti részt, ahol teljes útzár van tervben. A forgalomkorlátozást a kivitelező EUROVIA SK, r.t. biztosítja. A közterületek felszabadítása a városi rendőrséggel összhangban valósul meg.

A felújítási munkálatok megkezdése előtt bizonyos helyeken kanalizáció-tisztításra kerül sor a szennyvízcsatorna-rákapcsolásoknál illetve a járdaszegélyeknél. A tisztítást a Komáromi Városi Hivatal Kommunális Osztálya végzi.

 

dunataj.sk/komarno.sk

 

 

hirdetés
Previous articleMegjelent az Észak és Dél, az új komáromi (e-)újság
Next articleMájus 20-án ingyenes múzeumlátogatás a későn fekvőknek…