HAZA RÉGIÓ Jövő augusztusra kész az új gát Dél-Komáromban

Jövő augusztusra kész az új gát Dél-Komáromban

1118
hirdetés

xxxxaaaAz Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 14 kilométeren, több mint 7 milliárd forintból valósítja meg az új dunai gátat. Ma délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök, Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott, Bakondi György az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Molnár Attila polgármester, valamint Láng István az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője együttesen tették le a Komárom-Almásfüzitő gát alapkövét.

A városházán történt rövid miniszterelnöki látogatót követően a Rákóczi rakparton több száz érdeklődő előtt megtartott alapkőletételen elsőként Láng István beszélt az új gát jelentőségéről.

– A beruházás legjelentősebb eleme a Bécs-Budapest vasútvonal árvízi terheléstől történő mentesítése. Ez úgy valósul meg, hogy a vasúti pálya és a Duna közé 5 kilométer hosszan új töltés épül. A vasútállomás előtt árvízvédelmi fallal és burkolattal is kiegészül a töltés. A fővédvonalon összesen egy 9 méteres szakaszt erősítünk meg, nemcsak hosszában, de keresztmetszetében is. Meg kell oldani a vízelvezetést, ezért több mint 4000 fm hosszan vízelvezető árok létesül két szivattyúval. Sor kerül a gátőrház komplex felújítására, a Concó-patak torkolatánál található ácsi mellékág és Ács külterületén a vizes élőhely rehabilitációjára is – mondat el a szakember.

Bakondi György az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója hangsúlyozta, hogy az önkéntesek kitartó segítsége nélkül nem tudták volna megfékezni a tavaly júniusi árvizet.

Szerencsére a kormányunk mindenütt újjáépít. A beregi területeken 48 települést hoztak rendbe, a vörösiszap katasztrófa után élhetővé tették Devecsert és Kolontárt, Borsodban szintén elhárították az árvíz okozta károkat. Szimbolikus helyszínen vagyunk, egy szimbolikus alkalomból. Komárom 2013 júniusában egy kockázati helyszín volt, Miniszterelnök Úr kétszer is ellátogatott a városba. Konok kitartással dolgoztunk, aminek meglett az eredménye – hangzottak Bakondi György szavai.

A Duna áradása nem csupán Komáromot érintette, de kihatással volt Almásfüzitőre, Dunaalmásra, Mocsára, Naszályra, összesen közel 30 ezer ember mindennapi életére.

– A folyó partján élők számára fontos, hogy biztonságban tudhassák magukat. Hosszú idők régi adósságát törlesztjük most. Nyáron a vízügyi hatóság tűpontos mérése, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a katonaság, a tűzoltóság és az önkéntesek összehangolt, kemény munkája ellenére sem lehettünk biztosak abban, hogy meg tudjuk állítani a vizet. Csak abban lehettünk biztosak, hogy mi mindent megtettünk ennek érdekében. Ez a mostani gátrendszer bizonyíték arra, hogy nem csak akkor tudunk összefogni, ha baj van, de képesek vagyunk előre gondolkodni. A jövőre nézve egy komoly műszaki tartalommal bíró megoldást találtunk, mely lehetővé teszi, hogy a Duna partján élő emberek biztonságban érezhessék magukat – mondta Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott.

Orbán Viktor miniszterelnök az alapkőletételen két dolgot hangsúlyozott. Az első az volt, hogy ugyan a pénzt a gátrendszer megerősítésére az Európai Uniótól kaptunk, azonban ezért a magyar emberek dolgoztak meg, hiszen amikor hazánk a schengeni övezet tagja lett, megnyitotta a gazdaságát és eltörölte a vámokat. A másik lényeges dolog pedig az önkéntesek segítsége volt, hiszen hiába fogott volna össze az összes hivatalos szerv, a segítő emberek munkája nélkül nem tudták volna megvédeni az országot.

2000-ben kiöntött a Tisza, 2001-ben a beregi árvíz pusztított el 48 települést, 2010-ben Borsodban voltak áradások, majd jött a vörösiszap katasztrófa és tavaly a Duna áradása. Ha idejük engedi, menjenek el Kolontárra, Devecserre vagy a beregi településekre. Nézzék meg, hogyan kell újjáépíteni egy falut. Én mindezekből egy tanulságot vonok le: nekünk ne mondja senki, hogy valami lehetetlen. A 2000-es évek elején és 2010 után egy olyan nemzeti összefogásnak lehettünk tanúi, melyek lehetővé tették az addig lehetetlennek tűnő dolgokat is – hangzott Orbán Viktor miniszterelnök beszédében, aki hozzátette, hogy hazánk egyre inkább biztató állapotba kerül, úgy gazdasági, mint morális téren. Arra kérte az egybegyűlteket, hogy ne hagyják elveszni az elért eredményeket és közösen védjék meg Magyarország jövőjét.

Az alapkőletételkor egy időkapszulát helyeztek el a rakparton, mely tartalmazta a forgalomban lévő pénzérméket, a támogatási szerződés másolatát, a 2013-as árvíz vízügyi dokumentumait a Magyar Nemzet és a 24 Óra február 20-i számát.

A miniszterelnöki beszéld teljes egészében itt olvasható: http://www.miniszterelnok.hu/beszed/letettek_a_komaromot_es_almasfuzitot_vedo_gat_alapkovet
Galéria: Jövő augusztusra kész az új gát

komarom.hu

hirdetés
Previous articleUkrán válság – Egy különleges krimi belügyi osztag orvlövészei lőhettek a tüntetőkre
Next articleEgyütt emlékeztek…