Kezdőlap BELFÖLD Jól halad a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtés

Jól halad a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtés

67
MEGOSZTÁS

Erdélyben halad a legjobban és a Felvidéken is a megszabott  határt közelíti az aláírások száma a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtésben – hangzott el pénteken Pozsonyban azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által jegyzett Minority SafePack kezdeményezésről közösen tartott Vincze Loránt, a FUEN elnöke és Berényi József az aláírásgyűjtés felvidéki szervezője és Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke.

    Az egyes kisebbségi jogok EU-s kodifikálását célzó Minority SafePack polgári kezdeményezés keretében 2018 március végéig több mint egymillió aláírást kell összegyűjteni az EU legalább hét tagországában.
    “Erdélyben már júniusban elindítottuk az aláírásgyűjtési kampányt, az online leadott aláírások egyelőre ott gyűlnek a leglátványosabban” – mondta az MTI kérdésére Vincze Lóránt, hozzátéve: az addig összegyűlt aláírásokról az első számokat decemberben hozzák majd nyilvánosságra.
    A FUEN elnöke hangsúlyozta: óriási az ügy iránti lelkesedés, ami azt mutatja, hogy annak érdekében erősen összefogtak a magyar közösségek és más országok nemzeti kisebbségei is, ami a FUEN 92 tagszervezetén keresztül egy összeurópai összefogást mutat. A kezdeményezés fontossága kapcsán rávilágított: hatalmas többletet jelentene egy, a kisebbségek védelméről szóló európai szintű törvény, mivel – mint mondta – ebben a pillanatban nulla az EU szintjén a kisebbségek védelmére kidolgozott kötelező erejű szabályozás.
    A Minority SafePack polgári kezdeményezésre megállapított limitek szerint Szlovákiából legkevesebb 7500 aláírást kell összegyűjteni jövő tavaszig, de a Felvidéken augusztus második felében elindított aláírásgyűjtés szervezői ennél jóval többet vállaltak: 50 ezer aláírást ígértek.
    “Az aláírásgyűjtés jól halad, a vállalt 50 ezer jövő tavaszig jó eséllyel meglesz” – mondta az eddigi eredményekről Berényi József. Az MTI kérdésére megerősítette: bár még nem rendelkeznek pontos adatokkal, az eddig összegyűjtött aláírások száma alighanem már közelíti a Szlovákia számára megszabott limitet. Ugyanakkor rámutatott: vállalásuk ennél jóval nagyobb, és nagyon fontosnak tartják, hogy Szlovákiában a lehető legtöbb aláírás gyűljön össze, amivel összefüggésben sikeres egyeztetést folytattak a többi Szlovákiában élő nemzeti kisebbség – köztük a helyi németek és csehek – képviselőivel is.
    A kezdeményezés fontosságát hangoztatva, és utalva a koppenhágai kritériumokra, megjegyezte: az Európai Unió (EU) az egyes tagországok csatlakozását megelőzően igencsak odafigyelt arra, milyen az ott élő kisebbségek helyzete, a belépést követően azonban ez megváltozott. “A belépés után az ügyünket mostohán kezeli az EU” – állapította meg, hozzátéve: ez utóbbit hasonlóképpen látják mások mellett a német kisebbség képviselői is.
    Az EU tagországaiban együttvéve csaknem 60 milliót tesz ki az ott élő őshonos kisebbségek lélekszáma. A Minority SafePack polgári kezdeményezés az ő jogaik EU-s kodifikálását célozza. Annak bejegyzését korábban elutasította az Európai Bizottság (EB), de ezt a határozatát a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi bíróságán és pert nyertek. Ezt követően idén márciusban az EB megállapodott a kezdeményezőkkel a javaslatcsomag részleges bejegyzéséről. Amennyiben 2018 április másodikáig sikerül összegyűjteni a polgári kezdeményezéshez szükséges 1 millió aláírást, az EB-nek véleményt kell fogalmaznia arról, hogy milyen irányba folytatja a kezdeményezésben indítványozott jogok megformálását.


MTI

kép: mkp.sk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here