HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Ilyen luxusban él a világ leggazdagabb nője

Ilyen luxusban él a világ leggazdagabb nője

1153
hirdetés

Az asszony vagyona nagy részét azután örökölte, hogy elvesztette férjét egy repülőbalesetben.

Christy Walton a 38,7 milliárd dollárra rúgó vagyonával egész biztos a világ egyik leggazdagabb embere, és egész biztosan a leggazdagabb nője. A Gyermek Ösztöndíj Alap társelnök vagyonának jelentős részét, közel a felét azután örökölte, hogy meghalt a férje, John Walton. A férfi 2005-ben egy repülőszerencsétlenség következtében vesztette életét.

Képek forrása: Girlpower blog

Christy egyébként nem csak az örökségből él: bevételének nagyobb része a WalMartba fektetett részvényeiből származik, amit apósa, Sam Walton alapított. Bármilyen hihetetlen, környezete a világ leggazdagabb asszonyát kedves, nyitott, energikus és rendkívül barátságos személynek tartja, aki nem mellesleg imádja az állatokat és rendszeresen támogatja a biogazdaságokat és a kultúrát is.

Szeret jótékonykodni, és amikor éppen nem egyik rendezvényről rohan a másikra, a nap fáradalmait egy hagyományos alpesi stílusú villában piheni ki, mely két nemzeti erdővel is határos.

Nézzen körül Christy otthonában:

Még több képre kíváncsi? A folytatásért kattintson a Girlpower blog oldalára!

hir24

hirdetés
Previous articleKésnek a vonatok a Pozsony-Érsekújvár-Párkány vonalon
Next articleInterjú a Kossuth-díjas Boráros Imrével