HAZA RÉGIÓ Idén is megtartja nyílt napját a Selye János Egyetem

Idén is megtartja nyílt napját a Selye János Egyetem

1120
hirdetés

Plakát_2016A 2015-ös mintát követve 2016-ban is egyszerre tartja nyílt napját az egyetem három kara. Az érdeklődők a Selye János Egyetem Konferencia-központjában minden szükséges információt megkapnak a jelentkezésről, a szakokról, az ösztöndíjakról és a diákéletről is.

A 2016. február 16-án megtartandó eseményen a köszöntő után bemutatkozik a Gazdaságtudományi-, a Tanárképző- és a Református Teológiai Kar is. A nap folyamán az egyes szakok, tanszékek standjai mellett a tanulmányi osztályok is jelen lesznek, akik a jelentkezés menetéről tájékoztatnak majd.

Szerencsekerék és nyereményjátékok

Az egyes állomásoknál különböző nyereményjátékokban szerezhetnek egyetemi ajándéktárgyakat a szerencsések, míg a Selye János Egyetem Karrier-tanácsadó Központja szerencsekerékkel várja a játszani vágyókat.

A diákélet bemutatása

A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vetítőtermében tudhatják meg a középiskolások, hogyan is néz ki egy egyetemista élete, milyen rendezvényeken kapcsolódhatnak ki az oktatás után. Igény esetén a résztvevők megtekinthetik a karok és a kollégiumok épületeit is.

Cserediák programok, ösztöndíjak, elhelyezkedési lehetőségek

A látogatók tájékozódhatnak a cserediák programokról, az ösztöndíjakról, de a végzett hallgatókkal az elhelyezkedési lehetőségekről is beszélgethetnek.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, a részletes program és további információk elérhetők az egyetem weboldalán.

hirdetés
Previous articleBalázs Pali 20 éve
Next articleLehet, hogy kinyithatnak a nyári vasárnapokon a balatoni üzletek