HAZA RÉGIÓ Idén is megnyílt az Aranykapu Keszegfalván

Idén is megnyílt az Aranykapu Keszegfalván

890
hirdetés

10850164_1528362704083664_5194879425707905484_nTegnap immár negyedik alkalommal rendezték meg Keszegfalván az ARANYKAPU című karácsonyváró rendezvényt.

Lehocký Milan polgármester portálunknak elmondta, hogy úgy mint minden évben a rendezvényen történő eladásból származó bevételt idén is jó célra fogják fordítani, mégpedig a sportcsarnok kisebb-nagyobb hibáinak helyreállítására.

A falu apraja-nagyja rengeteg féle édességből válogathatot szimbolikus árakon, melyeket a falu jószándékú lakosai sütöttek erre az alkalomra. A 85 darab csülök a 60 kilós malac és a 20 darab kenyér pedig Tokár Péter kemencéjéből került az asztalra. Ezen kívül nagyon finom káposzta és sült kolbász is várta a rendezvényre kilátogatókat. Az ilyen alkalmak elkerülhetetlen hozzávalója a forralt bor, puncs itt sem hiányozhatott. A gyerkőcök a gyerekpuncsot és a jó meleg teát természetesen ingyen iszogathatták.

Mindeközben a gyermekek a községháza nagytermében különböző kézműves foglalkozásokon is résztvehettek.

A jó hangulatról a helyi óvódások és iskolások kultúrműsora, továbbá Krnčan Milan, Barthalos Andrea, Szabó Tamás és Szabó Péter zenés előadása gondoskodott.

A polgármester úr már most arról biztosított minket, hogy a rendezvényt jövőre is megtartják.

(Mi már most alig várjuk! 🙂 )

dunataj.sk

10858402_1528356540750947_3318992149553415304_n 10346294_1528366650749936_5048770182883244110_n 10881888_1528363584083576_7513565990463198278_n 10881664_1528365154083419_8799653794080570721_n 1455923_1528365490750052_6008732067796401451_n 10850251_1528358530750748_8567962337601387666_n 983835_1528359320750669_6279596638399147515_n

fotók: L.E.

további fotók itt

hirdetés
Previous articleTörpemalacként vették, 300 kilós disznó lett a házi kedvencből
Next articleÉg a negyedik gyertya az adventi koszorún