HAZA DUNATÁJ Hurkapálcikából készült csodák

Hurkapálcikából készült csodák

1680
hirdetés

čRčRčRA feszült csendben több vészjósló reccsenés után a karcsú hídszerkezet megadta magát és összeroppant. A bekövetkezett katasztrófa szerencsére nem követelt áldozatokat, és minden bizonnyal nem is kerül másnap a világlapok címoldalára. A múlt pénteken a komáromi ipariskola színültig megtelt aulájában magam is nem kevesebb, mint tizenkét hasonló „hídkatasztrófának” voltam izguló szemtanúja.

Immár többéves hagyománya van annak, hogy az Ipari Szakközépiskolában a Komáromi Napok rendezvénysorozatának keretében megrendezik a hídépítők versenyét, s az idén sem volt ez másként. Az ott látottakat és tapasztaltakat Pinke Péter, az iskola tanára, a rendezvény szervezője és a másfél órányi élménydús esemény „kommentátora” többek között a következőkkel egészítette ki: – A versenyt két kategóriában – tészta- és hurkapálcika hídszerkezet – hirdettük meg, s mivel az előbbiből nem érkezett jelentkező, az utóbbiból tizenkét pályamunka került elbírálásra. A számos kritérium közül említést érdemel az, hogy csak a kereskedelmi forgalomban kapható hurkapálcikák voltak felhasználhatók, amelyekhez bármilyen ragasztót lehetett használni, mindössze azzal a kikötéssel, hogy csakis a pálcikák végét lehetett ragasztani. A hídszerkezet önsúlya nem haladhatta meg az egy kilogrammot, a híd magassága az 50 centimétert, fesztávolsága pedig az egy métert. A jeligével ellátott íves, félköríves, rácsszerkezetű és egyéb megoldású makettek fantázianevük abc-sorrendjében kerültek terhelés alá, amelyet fokozatosan növeltek és értéke figyelemmel kísérhető volt egy kivetítőn. Amint „megadta magát” a hídszerkezet, a számláló természetesen leállt. Amint azt megtudtam, az eddigi rekordot az a híd érte el, amely 355 kilogrammos terhelést viselt el, s tudnivaló, hogy ez az érték a terhelőpróbát végző berendezés teljesítményének a felső határa volt. A verseny tavalyi hurkapálcika-híd győztese 138 kg-os terhelést, a tésztahíd kategória győztese pedig 42 kg-os terhelést volt képes elviselni. Az idén a „Bírlak” névre keresztelt hídszerkezet készítői, Anda Róbert és Moštenický Márió vitték el a pálmát, akiknek a 710 gramm önsúlyú konstrukciója 120,9 kg-os terhelést viselt el. Hasonlóképpen, mint az előző évfolyamokban, a kiosztott szavazócédulák alapján az idén is értékelték a legszebbnek tartott hurkapálcika-hidat. S mit lehet még mindehhez hozzátenni? Érdeklődéssel várjuk a jövő évi folytatást.

(németh)
A szerző felvételei

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleFeszty Árpádra emlékezünk
Next articleKépek az elmúlásról