Kezdőlap RÉGIÓ Hídverő Napok a Neoton Famíliával és a Budapest Bárral Izsán

Hídverő Napok a Neoton Famíliával és a Budapest Bárral Izsán

614
MEGOSZTÁS

A Hídverő Napok kulturális rendezvény, a Duna két partján élők közös ünnepe. Célja, hogy egyfajta „hidat” képezzen a régió falvai között. A több, mint két évtizede megrendezésre kerülő esemény összekovácsolta a települések polgárait, és az összefogás eredményeként a kapcsolatok is magasabb szintre emelkedtek.

A Hídverő Társulás 22 éve alakult, jelenleg 18, szlovákiai és magyarországi, Duna-melléki település alkotja. Céljuk az együttműködés, az itt élők identitástudatának, értékeinek erősítése, valamint a régió gazdasági fejlődésének elősegítése. Két évtizedes együttműködésük eredményeként jött létre például a kerékpárút Komárom és Karva között, vagy a 69 év után ismét üzemelő Karva–Lábatlan révátkelő.

A társulás minden évben megszervezi a Hídverő Napok kulturális rendezvényt, amely mindig a folyó két oldalán zajlik. Az esemény magyarországi társszervezője mindig Neszmély, a szlovákiai partner pedig mindig más település. Így a két község a Dunán átívelő, jelképes híd két pillérjévé válik. Az akció hagyományos rendezvénye az esti mécsesúsztatás, a tábortűz és az emlékoszlopok felszalagozása.

Az idei, XXII. Hídverő Napokat Szlovákiában Izsa község szervezi.

Az eseményre június 30. és július 2. között kerül sor, míg a neszmélyi rendezvényeket július 1-2 között látogathatjuk.

Pénteken (június 30.) 16:00 órától ünnepélyes kopjafaavatással kezdődik az esemény. Este az LGT Revival Band valamint a Neoton Família ad koncertet.

Szombaton 9:00 órától családi és gyermekprogramok: főzőverseny, kézműves foglalkozás, erős emberek bemutatója, ugrálóvár, borok utcája várja az érdeklődőket. A falu központjában felállított nagyszínpadon a Pósfa zenekar, a Megyer táncegyüttes, Zsapka Attila-Sipos Dávid-Emmer Péter-Vadkerti Imre négyes, és a Deep Voice Group lép fel. Az esti sztárvendég a Budapest Bár zenekar. Koncertjük után sem kell hazasietnünk: a Kolibri táncszínház, a Südi Iringó táncstúdió tagjai és a Golddies zenekar tovább szórakoztatják a nagyérdeműt. Szombaton kerül sor az immár hagyományos mécsesúsztatásra is a Dunán.

Vasárnap 11:00 órától szentmise zárja az izsai Hídverő Napokat.

A programok ingyenesen látogathatók.

sziakomarom.sk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here