HAZA DUNATÁJ Ha Bastrnák Tibor csenget, az MKP komáromi elnöke máris ugrik?

Ha Bastrnák Tibor csenget, az MKP komáromi elnöke máris ugrik?

1027
hirdetés

A sikertelen politikus mindent elkövet azért, hogy akár saját pártja megalázásának árán is polgármester lehessen

CSCSCSCSMint arról lapunk legutóbbi számában is beszámoltunk, az MKP tagságát Czíria Attilának sikerült meglepnie bejelentésével, miszerint Bastrnák Tibor expolgármester kávézni hívta, s ő a meghívást elfogadta. A tárgyaláson meggyőzték őt, hogy Stubendek László helyett – aki élvezi a komáromi választók bizalmát –, legyen az MKP és Bastrnák közös polgármesterjelöltje.

Szándékosan nem írtunk Hídjelöltet, mivel úgy tűnik, a vegyespárton belül is egyre nagyobb a szakadék Bastrnák feltétlen hívei és a józanabb
gondolkodású tagok között. Bastrnák feltétlen támogatói közé tartozik az a gazdasági lobbi, amely polgármestersége idején gazdagodott meg és a választások után ismét szeretne visszakerülni a városvezetésbe és tartalékait feltölteni. Úgy tűnik, ez az érdekcsoport rádöbbent arra, hogy Bastrnák Tibor Komáromban már nem megválasztható, több alkalommal is súlyosan leszerepelt a választásokon, így megpróbálnak helyette egy megfelelőbb klónt találni. Minden jel arra mutat, hogy ezt a személyt Czíria Attilában találták meg, aki kellően manipulálható és saját ambíciói érdekében bármikor feláldozza akár pártja érdekeit is. Valószínűleg az MKP tagok közül sokan nem tudják, hogy Czíria Attila magánvállalkozóként nagyon sok megrendelést kapott a városi hivataltól Bastrnák Tibor polgármestersége idején. Már ez a tény is arra figyelmeztet, hogy indulása – még jószándékot feltételezve is – nagyon sok és mély morális aggályt vet fel, amivel pártjának nehéz lesz megküzdenie. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Czíria Attila a tárgyalásokat titokban, saját felelősségére folytatta és alapszervezete tagságát egy szóval sem tájékoztatta arról, hogy Bastrnák mit kért a támogatásért cserébe. Az ügy pikantériája, hogy Czíria a taggyűlésen úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalásokról tájékoztatta Berényi Józsefet, az MKP országos elnökét, aki viszont az üggyel kapcsolatban még nem mondott véleményt. Érzékelhető, hogy az MKP komáromi alapszervezetének súlyos döntéseket kell hoznia. Vagy behódolnak a várost eddig megsarcoló gazdasági lobbinak és a párt tagjai elhiszik, hogy az ilyen látszategységet választóik díjazni fogják, vagy pedig képesek lesznek egy olyan jelölt mellé állni, akiről feltételezhető, hogy a polgármesteri megbizatást komolyan veszi és esküjéhez híven a város érdekeit képviseli majd, szűk lobbicsoportok kiszolgálása helyett.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleMegérkezett Európába az ebola
Next articleLapinformáció szerint osztalékadó bevezetését tervezi a szlovák kormány