HAZA DUNATÁJ Gútán is méltatták Szent István hagyatékát

Gútán is méltatták Szent István hagyatékát

1382
hirdetés

VIOLA MIKLÓS  MEGEML

Idén 17. alkalommal emlékezett meg Gúta városa az önkormányzat mellett működő kultúra és kulturális örökség bizottsága, valamint a Városi Művelődési Központ közös szervezésében államalapító királyunkról. A Szent Rozália-emlékpark kopjafájánál Dr. Viola Miklós, az MKP városi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet. Köszöntőjében méltatta István királynak a nemzet és az államalapítás érdekében tett törekvéseit.

– Augusztus 20-a az államalapítás és egyben Szent István királyunk emléknapja. Vajkként felvette a keresztény hitet, így nemcsak országalapító, hanem a magyarországi keresztény élet megalapítója is. István útravalót is adott a későbbi századok magyarságának, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy a hit és a kultúra megőrzése egyben a nemzeti egység jövőbeli záloga – mondta beszédében az MKP városi elnöke. A megemlékezés a Kis-Duna Menti Rockszínház tagjai rövid kultúrműsorával zárult.

MEGEML2

DUNATÁJ HETILAP 34/2016

hirdetés
Previous articleKései emlékezés
Next articleFogadjuk együtt az ezüst fiúkat!