Kezdőlap HÍR-MIX Gútán fontosnak tartják a fiatalok lakásproblémáinak megoldását

Gútán fontosnak tartják a fiatalok lakásproblémáinak megoldását

44
MEGOSZTÁS

Tíz hektáron épülnének bérházak

house-161041_1280– A fiatalok körében nagy az érdeklődés bérlakások iránt, s napjainkban ott tartunk, hogy a város tulajdonában levő 135 lakás foglalt, csak nagy ritkán ürül egy-egy. Ha viszont az ifjú párokat szeretnénk végleg Gútán marasztalni, lépnünk kell – tájékoztatta lapunkat Horváth Árpád polgármester.

A város mintegy 87 ezer eurós beruházásba kezdett, amelynek keretében a leendő Déli lakópark északi felének közművesítésére kerül sor. Itt 47 hektáros terület van, ahol magánházak, illetve bérházak építésére lesz lehetőség. Egyelőre 10 hektárnyi területen építik ki a közműhálózatot, majd sor kerül az építkezési telkek kimérésére is. Az elmúlt hetekben konkrét tervekkel jelentkezett egy cseh építővállalat is, amely bérházakra specializálódott. Ők szeretnének a bérházakon kívül családi házakat is építeni Gútán. Jelenleg folynak a tárgyalások a beruházás formájáról, viszont a városi főépítész a tervezők számára javasolta, hogy az épületek formája, színe összhangban leszen Gúta és a Csallóköz történelmi építészeti emlékeivel, stílusjegyeivel is.

DUNATÁJ HETILAP 43/2016

kép: pixabay

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here