Kezdőlap HÍR-MIX Gúta fél évszázaddal ezelőtt kapta vissza városi rangját

Gúta fél évszázaddal ezelőtt kapta vissza városi rangját

132
MEGOSZTÁS

Lényegében az elmúlt ötven év eseményeit idézte fel a város jelenlegi és három korábbi polgármestere, említve a nagy dunai árvizet, a városfejlesztés első éveit, s a rendszerváltást azon az ünnepségen, amelyre pénteken került sor a városi művelődési központban.

A résztvevők megtekintették azt a dokumentumfilmet, mely összefoglalta az elmúlt öt évtized legfontosabb gútai eseményeit, majd Horváth Árpád polgármester bevezetője után a látottakat személyes élményeikkel egészítették ki. Dr. Tóth Imre éppen a nagy dunai árvízkor töltötte le a tényleges katonai szolgálatát, Árgyusi Imre középiskolásként segített az árvíz sebeinek gyógyításában, Harsányi Imre pedig jelen volt a gútai kismotorkerékpár-gyár alapköletételétől, egészen a cég felszámolásáig. Az ünnepi képviselő-testületi ülés legmeghatóbb pillanata a városdíjak átadása volt, melyet idén dr. Guba Barnabás gyermekgyógyász vehette át elsőként. 1960-ban szerzett orvosi diplomát, s miután nyolc évig a tőketerebesi Népegészségügyi Intézetben dolgozott, 1968-tól Gútán végzi áldásos tevékenységét. A város történetében még nem volt olyan orvos, aki kis híján hat évtizedet töltött volna Gútán. Guba doktor büszkén mondhatja, hogy jelenlegi kis pácienseinek a nagyszüleit is ő gyógyította gyermekkorukban. A másik díjazott Vincze Ferenc 4-danos cselgáncsozó volt, aki 1972-től foglalkozik ezzel a sportággal és 25 éves korában vette át a gútai cselgáncsklub irányítását, majd töltötte be a vezető edzői posztot. A mester munkássága elismeréseként megkapta az Európai Cselgáncsszövetség kitüntetését és nemzetközi edzői minősítést szerzett. A harmadik díjazott- Harmat Lajosné, született Vörös Kornélia volt, aki élete folyamán igyekezett megőrizni szülővárosa néphagyományait. Gyűjtötte a régi gútaiak elbeszéléseit, gyermekjátékokat, tájszavakat. Ezeket gyűjteményes kiadványok őrzik az utókor számára. Nelli néni betegsége miatt nem tudott személyesen jelenlenni az ünnepségen, kitüntetését a polgármester viszi el neki.

  

 

DUNATÁJ HETILAP 46/2017

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here