Kezdőlap BELFÖLD Globsec – Megkezdődött Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fóruma Pozsonyban

Globsec – Megkezdődött Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fóruma Pozsonyban

12
MEGOSZTÁS

hhMiroslav Lajcák szlovák és Martonyi János magyar külügyminiszter üdvözlő beszédeivel szerda délután hivatalosan is megnyílt Pozsonyban Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fóruma, a Globsec, amelynek első tanácskozásai már a reggeli órákban megkezdődtek.

    A Globsec Bratislava Globális Biztonsági Fórum nevet viselő konferenciát 2005 óta minden évben megrendezi a Szlovák Atlanti Bizottság (SAC), az idei – immár kilencedik – évad uralkodó témája az ukrajnai helyzet.
Martonyi János a megnyitón gratulált a Globsec szervezőinek, hogy a rendezvényt az elmúlt években az egyik legjelentősebb ilyen jellegű fórummá sikerült tenniük. Az ukrajnai helyzetre utalva rámutatott: az idei rendezvény az “alapjában megváltozott a biztonsági helyzet” miatt – amelynek még nem lehet előre látni a következményeit – az eddigi legfontosabbnak számít.
A megnyitó után egy szlovák újságíró – Orbán Viktor kormányfő szombati parlamenti beiktatási beszédében elhangzott, a határokon túl élő magyarok autonómiájával kapcsolatos kijelentése kapcsán feltett – kérdésére a magyar diplomácia vezetője azt mondta: az autonómia kifejezés szélesebb kontextusban hangzott el, s a miniszterelnök beszédében nem említette a területi autonómia fogalmát, ugyanakkor a közösségek önrendelkezésére, önigazgatására utalt. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterhez fordulva hozzátette: a kollektív jogok szempontjából vannak ugyan nézőpontbeli különbségek, de ezekben a kérdésekben folytatni kívánják a dialógust. “A mi pozíciónk egyszerű: folytatjuk a dialógust és nem akarunk zavaros üzeneteket küldeni a médián keresztül” – mondta.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter erre reagálva azt mondta: nem tragédia, hogy eltérőek a nézetek, tovább keresik majd a “pozíciók közelítésének lehetőségét.”
Martonyi János arra az aktuális ukrajnai helyzet kapcsán feltett újságírói kérdésre, miszerint szükségesnek tartja-e a katonai jelenlét demonstrációját a keleti határon – azt mondta: nem tartják jónak a katonai erődemonstrációt, ugyanakkor – mint mondta – a “megfelelő időben a megfelelő döntéseket” meg fogják hozni.
Nem sokkal a hivatalos megnyitó után megkezdődött a rendezvény első napjának egyik fő programpontja, az a multilaterális panelbeszélgetés, amelynek központi témája Ukrajna, és amelyen Martonyi János mellett Edgars Rinkevics lett külügyminiszter is részt vesz.
A Globsec-re az idén a szervezők szerint 61 országból megközelítőleg ezer meghívott vendég, valamint több mint 200 újságíró érkezett. A háromnapos fórumon a visegrádi négyek országainak miniszterelnökei és a NATO főtitkára, valamint különböző európai országok mintegy húsz minisztere is részt vesz. A konferencián való részvételét Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő és Vitalij Klicsko, az “ukrajnai események fokozódására” hivatkozva szerdán lemondta.
A 2014-es Globsec konferencia előadásai és tanácskozásai 7 vezető témaköre épülnek, a kül- és biztonságpolitika aktuális kulcsfontosságú kérdéseire összpontosítják a figyelmet. A témák között az Ukrajnában kialakult helyzet és annak a nemzetközi kapcsolatokra gyakorolt hatása lesz az egyik legfontosabb. Kiemelten foglalkoznak majd a közelgő európai uniós választásokkal, a NATO ősszel megrendezendő csúcsértekezletével, a visegrádi négyek országai közötti gazdasági, védelmi és külpolitikai együttműködés jövőjével, valamint az észak-atlanti szervezet kelet-közép-európai tagjainak helyzetével. A központi témákon kívül szó lesz még a keleti partnerség jövőjéről, a Nyugat-Balkánról, valamint egyéb aktuális kül- és biztonságpolitikai kérdésekről is.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here