HAZA BELFÖLD Fico: Szlovákia fontolóra veszi népszavazás kiírását a menekültkérdésben

Fico: Szlovákia fontolóra veszi népszavazás kiírását a menekültkérdésben

991
hirdetés

ficoAmennyiben az Európai Bizottság (EB) elfogadja a menekültek kvótarendszer alapján történő újraelosztását bevezető jogszabályjavaslatot, a szlovák kormány fontolóra veszi, hogy népszavazást kezdeményezzen a menekültkérdésről, hogy így próbálja meg elkerülni a kabinet számára elfogadhatatlan brüsszeli döntés következményeit – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő kedden Pozsonyban.

    A miniszterelnök a pozsonyi törvényhozásban szólalt fel, amely kedden az Európába irányuló menekültáradatról tárgyalt, és tervezte az EU által javasolt menekültkvótákat elutasító határozat elfogadását is.
    A szlovák miniszterelnök a plénum előtt többször is leszögezte: Szlovákia rossz megoldásnak tartja és elutasítja a kvóták kötelező jellegű bevezetését, az Európába beáramló menekültek problémájának megoldása kapcsán pedig kizárólag az önkéntes szolidaritásra alapuló lehetőségeket tartják elfogadhatónak.
    Elmondta: a kvótákkal és az Európai Tanács (ET) e témával is foglalkozó, csütörtökön kezdődő ülésével kapcsolatban hétfőn telefonos egyeztetést folytatott Magyarország és Csehország miniszterelnökeivel, és a nap folyamán ugyanilyen tanácskozásra kerít még sort a lengyel kormányfővel is, s az így született megegyezések mentén a visegrádi négyek közös álláspontot fognak képviselni a brüsszeli csúcstalálkozón. Kifejtette: így várhatóan sikerül majd elérniük, hogy az uniós állam- és kormányfők által elfogadásra kerülő dokumentumba ne kerüljenek be a kötelező kvóták. Azt azonban nem tudják megakadályozni, hogy az Európai Bizottság folytassa a kvótákra vonatkozó jogszabály előkészítését, és kérdéses, hogy annak elfogadását is sikerül-e majd blokkolni, mivel ahhoz nem szükséges az összes tagállam egybehangzó jóváhagyása, csupán az egyszerű többség.
    Fico leszögezte: amennyiben a brüsszeli bizottságnak a kötelező menekültbefogadási kvótákról szóló és elfogadása esetén az összes EU-tagországra kötelező érvényű jogszabályjavaslatát hatályosítják, a szlovák kormánynak kötelessége megkeresnie azokat a lehetőségeket, amelyek által szembefordulhat ezzel a döntéssel.
    „Szeretném bejelenteni, hogy fontolóra vesszük egy népszavazás kiírásának kezdeményezését is” – jelentette ki Robert Fico, hozzátéve: amennyiben ebben a kérdésben sikerül széleskörű politikai konszenzust kialakítani, az „út lehet” az EB döntésének következményeinek elkerülésére.
    A pozsonyi törvényhozás várhatóan még kedden szavaz a kormány határozati javaslatáról, amely elutasítja az EU által javasolt menekültkvótákat. Tekintettel Fico kormánypártjának parlamenti többségére, valamint arra, hogy a kötelező kvótákat a legtöbb parlamenti párt helytelennek tartja, a határozatot nagy valószínűséggel jóváhagyják.


MTI

fotó: dunataj.sk

hirdetés
Previous articleCsáky Pál: a petíciós jog gyakorlása a demokrácia szintjének fokmérője
Next articleKoncerten cikizte Majka a Wellhellót és a TNT-t