Évek óta dicséretes hagyomány, hogy a Zsidó Kultúra Európai Napja alkalmából megnyílnak a zsinagógák kapui, s az egyik legrégibb élő vallás hívei bepillantást engednek a hitközségek életébe, s ezzel együtt kulturális, gasztronómiai és építészeti előadásokon keresztül ismertetik az oly sokak által fenntartással fogadott és ugyanakkor kevéssé ismert népesség mindennapjait. A Komáromi Zsidó Hitközség évek óta olyan programmal várja a látogatókat, amely könnyed hangnemben, ám az általános lexikális ismeretekhez méltó „tananyaggal” gazdagítja az érdeklődőket.
Hosszú út vezetett addig, amíg az újkori magyar irodalom egyik „fenegyereke” az ügyvédi gyakorlaton túl végképp lehorgonyzott az irodalom mellett. Sági György Budapesten született 1957-ben. A családi hagyományoknak megfelelően a szabómesterséget választotta, majd jogásznak tanult. Egyesítve tudását a legnagyobb magyar ruhagyár jogtanácsosa lett. Pár évre belekóstolt az újságírásba, majd önálló ügyvédi irodát nyitott, de az írástól nem tudott szabadulni. Kisprózáit több helyen is publikálták. Komáromban a Vagy nem című kisregényét mutatta be. Hogy mi köze lehet egymáshoz egy budapesti romkocsmában talán nem is véletlenül egymásra találó lánynak és férfinak, azon túl, hogy egymásba 
szeretnek? Kapcsolatukat, jövőjüket őseik múltja köti össze. A történet, a XIV. századi Sevillába repíti vissza az olvasót, ahol egy zsidó orvos és keresztény szeretője nem szokványos viszonyán keresztül ismerkedhetünk meg a korral, szokásokkal. A jelen és múlt szerelmi szálai átlépnek, átléphetnek-e a tradíciókon? Erre keresi a választ Sági György könyve, amely nem csupán szókimondóan szórakoztató, izgalmas olvasmány, de szinte minden pillanatban tanít is. Nagy érdeklődés követte Jozef Dukešt, aki szuggesztív és egyben rendkívül élvezetes előadásában a szlovákiai zsinagógák múltját és jelenét elemezte. Rámutatott arra, hogy a háború okozta sebek mellett a 
szocializmus éveiben a gazdátlanul maradt zsinagógákat az állami szervek igyekeztek sokoldalúan felhasználni, így azok szolgáltak magtárként, vegyszerraktárként, miközben „megfeledkeztek” az épületek állagmegőrzéséről. A rendszerváltozás után mertek csak az építészek azon gondolkodni, hogy a zsinagógák rendkívüli építészeti örökséget rejtenek még ott is, ahol a zsidóság kihalt. Felújításuk egy részénél kulturális célokra való átalakulásuk volt az elsődleges cél, de sok esetben a gyakorló zsinagógák megújulásával együtt a hitközségi élet és megújult. – Más, vagyis a zsidók korábbi vándorlásai során a környező népektől felvett – például a judeo-francia vagy a
judeo-görög – nyelvekkel ellentétben a jiddis túlélte a zsidók vándorlásait. Kelet-Európában a szláv nyelvterületeken szláv elemek épültek bele, és ekkor alakult ki a jiddis nyelv két fő dialektusa: a nyugati és a keleti. A XVI–XVII. századra Európa jelentős részén a jiddis lett a zsidóság általánosan beszélt nyelve. A XIX. században azonban ez a helyzet az emancipáció és az asszimiláció hatására kezdett megváltozni. Nyugat-Európában a felvilágosodással egy időben a nyelvi asszimiláció volt a jellemző: a zsidó társadalom minden rétege a jiddis helyett egyre inkább a környezet nyelvét, a németet használta beszélt nyelvként, és ennek hatására német nyelvterületeken a jiddis a XIX. század második felére gyakorlatilag kihalt – magyarázta előadásában Komoróczy Szonja Ráhel, a jiddis nyelv és kultúra egyik legelismertebb magyarországi oktatója és kutatója, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársa, aki kifejtette, hogy Kelet-Európában a vallásos és a szekuláris világban egyaránt virágzásnak indult a jiddis nyelv. Rendkívül szuggesztív előadást tartott Zev Stiefel pőstyéni rabbi, aki a zsidóság egyik fontos eseményláncának, a felkészülési hónapnak a jelentőségéről beszélt. Régen a jeruzsálemi Szentély fennállása idején futárok indultak Izrael fővárosából szerte a világba, hogy a száműzetésben élő testvéreiknek jelentsék az ünnepek pontos időpontját, amely mindig az újhold Jeruzsálem fölötti megjelenésétől függött. Miután az izraeli küldöttek megérkeztek, mindenütt elkezdődött a nagy felkészülés a bűnbánó napokra: betakarították a termést, a talmudi főiskolákon a nyári szemeszter végén disputahónapot tartottak, s lelkileg is felkészítették magukat az ünnepekre. A hónap neve babilóniai eredetű, i. e. 587 után, a babilóniai fogság idején vették át a zsidók. Az ősi zsidó hónapnevek közül csak ötöt őrzött meg a Szentírás szövege. Ezek egyike az Ehul. A legismertebb ilyen magyarázat szerint mozaikszó, s az Énekek éneke egyik híres mondatának kezdőbetűiből áll: áni ledodí vedodílí (én a kedvesemé vagyok, s a kedvesem enyém).
Fotó: Kollár Zoltán
DUNATÁJ HETILAP 36/2016
