Kezdőlap HÍR-MIX Elhunyt Batta István

Elhunyt Batta István

20
MEGOSZTÁS

47108_305_210Tragikus körülmények között július 4-én elhunyt Batta István, közéleti személyiség. Batta István Gömörben született 1955-ben, családjával Somorján élt.
Főiskolai tanulmányait a brünni Mezőgazdasági Egyetemen, a budapesti ELTE-n, valamint a komáromi Selye János Egyetemen végezte el. Lelkész, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szóvivője, külügyi tanácsnoka. Somorján működött segédlelkészként.
A bársonyos forradalmat idején az Együttélés mozgalom egyik meghatározó alakja. A mozgalom képviseletében 1990 és 1992 közt tagja a prágai Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának.
Közéleti személyként legutóbb az április 30-i Malina Hedviget támogató pozsonyi tiltakozó akción szólalt fel. Mint lelkész és zsinati tanácsnok az keresztyén egyház üzenetét adta át a demonstráció részvevőinek. Mint akkor elmondta: „A köz szolgái a köz uraivá váltak, ádáz urakká, akik előre tudják, mi az igaz, mi a helyes”. Az év elején előadóként vett részt az Pro Futuro Hungarica polgári társulás szervezésében megtartott Innováció a szlovákiai magyar politikában szakmai konferencián. Itt is hangsúlyozta a közösségünk összetartó erejének a fontosságát.
A Felvidék.ma értesülései szerint temetéséről később gondoskodnak a hozzátartozók.
A kép a pozsonyi tüntetésen készült. 

PP, Felvidék.ma
Fotó: archív

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here