HAZA RÉGIÓ Díjazott alkotás a novellaíró verseny Kárpát-medencei döntőjén

Díjazott alkotás a novellaíró verseny Kárpát-medencei döntőjén

1072
hirdetés

„Az a mű, amelyet elolvasnak: él, az a mű, amelyet másodszor is elolvasnak: megmarad!”

(ifj. Alexandre Dumas)

A győri Móra Ferenc Szakgimnázium az ELTE Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Intézetének támogatásával a 2016/2017-es tanévben 25. alkalommal hirdette meg a Móra Ferenc Novellaelemző és Fogalmazási Versenyt, magyarországi, erdélyi és szlovákiai magyar gimnáziumok tanulói számára.

Hagyománnyá vált, hogy a Selye János Gimnázium tehetséges diákjai versek, novellák írásával próbálkoznak, írásaikat pedig rangos versenyeken mérettetik meg.

Ebben a tanévben intézményünk két tanulója kapcsolódott be a kétfordulós versenybe: Molnár Mátyás, a 2. évfolyam tanulója, valamint Bánki Bence, harmadik évfolyamos tanuló. Az első fordulóban egy megadott novella elemzését kellett elkészíteniük a versenyzőknek. Erre decemberben, Győrött került sor a Gimnáziumban, ahol zárthelyi dolgozat formájában a közelmúltban elhunyt Esterházy Péter egyik novelláját kellett a versenyzőknek elemezniük. A döntőre az anyaországbeli és a határon túli versenyzők közül az a 20 diák kapott meghívást, akik az 1. fordulóban a legmagasabb pontszámot érték el, köztük intézményünk mindkét tanulója. A megmérettetésre március24-én került sor, ahol a megadott témák közül választhattak, a megadott útmutatók szerint alkothattak.

Lehetőségként egy Esterházy Péter-paródia, illetve egy jövőben játszódó, humoros, vallási, kulturális motívumokkal gazdagított novella írását kapták a versenyzők, erre mindössze másfél óra állt rendelkezésükre. A tényleges verseny a délutáni órákban kezdődött. Ekkor ugyanis a délelőtt született műveket maguk az alkotó diákok olvasták fel a zsűri tagjainak és a jelenlévő közönségnek. A fantázia és a szűkre szabott idő végül „Alvó Kató” alakjának és történetének megformálására volt elég, Bánki Bence tollából. Másodízben vett részt diákunk ezen a versenyen,pontosan egy hónappal azután, hogy az Implom József Helyesírási Verseny szlovákiai győzteseként a Kárpát-medencei döntő 6. helyezettje lett.

Bánki Bence a 25. Móra Ferenc Novellaelemző és Novellaíró Verseny 3. helyezettje lett Alvás-vallás című novellájával. Ahogy a verseny kezdetekor elhangzott, reméljük, a díjazott mű, Bence „megszületett dolgozata a fantázia és az íráskészség nagyszerű próbája lesz”.

Diákjainknak szívből gratulálunk!

Dr. Farkas Adrianna, felkészítő tanár

hirdetés
Previous articleBMW 118d M Sport: Kellően erős motor, attraktív dizájncsomag
Next articleShakespeare nyomában: színháztörténeti vetélkedő a Komáromi Jókai Színházban