HAZA BULVÁR David Hasselhoff: „A Sharknado 3 lesz a legrosszabb film, amit valaha láttál”

David Hasselhoff: „A Sharknado 3 lesz a legrosszabb film, amit valaha láttál”

751
hirdetés

Az ikon egy interjúban fejtette ki a mókás és ellentmondásos véleményét az egy büntetéssel felérő széria legújabb részével kapcsolatban.

Miként azt már egy ideje tudjuk, a Syfy csatorna jóvoltából idén elkészül a Sharknado 3, amely a borzalmasnál is borzalmasabb első két rész fényében már most borítékolható, hogy valóságos csapás lesz a megtekintését bevállalók számára. Tudniillik a 2013-as Sharknado – Cápavihar és annak tavalyi folytatása, a Sharknado 2: A második harapás az utóbbi évek legbetegebb és legröhejesebb szörnyes katasztrófafilmjei voltak. Ráadásul az új felvonásban már egy olyan legenda is játszik, mint David Hasselhoff, aki a közelgő premierre való tekintettel egy interjúban mesélt a darabról, amelyben a világ legrosszabb filmjének nevezte azt.
David Hasselhoff a világ legrosszabb filmjében játszott. És még büszke is rá.
David Hasselhoff a világ legrosszabb filmjében játszott. És még büszke is rá.
„Az első rész volt a legrosszabb. Szerintem a második aztán egy fokkal még annál is rosszabb volt. Szóval megtisztelve érzem magamat, amiért benne lehetek a Sharknado 3-ban.” – ironizált nevetve a 63 éves színész, majd így folytatta: „Én mondom, remekül szórakoztam a film forgatásán. Az srácok, akikkel csináltuk ezt a filmet, príma humorérzékkel rendelkeznek. Ők a legkedvesebb emberek a világon. Mindegyikük vevő a jó poénokra, ezáltal nagy móka volt a forgatás.”
Hasselhoff az interjú során még azt is elhintette, hogy kezdhetnek félni a rajongók, hiszen a nagy közönségsikerre való tekintettel már szinte biztosan lesz Sharknado 4 is. Addig is az egyenesen tévére készülő Cápavihar-filmek legújabb installációja július 22-én debütál a Syfy csatornáján.
Forrás: EntertainmentWeekly
tv.hir24.hu
hirdetés
Previous articleAudi A6 3.0 quattro S-Line: Érintésnyire a tökéletességtől
Next articleA vidék éltető erejéről a Gazda Polgári Társulás konferenciáján