HAZA BULVÁR Csúnyán összeverte egy taxis az Omega sztárjait

Csúnyán összeverte egy taxis az Omega sztárjait

686
hirdetés

Benkő Lászlót és Debreczeni Ferencet agyba-főbe verte egy taxis vasárnap hajnalban.

Tatai koncertjükről, a turnébusszal érkezett Budapestre az Omega együttes és angol vendég­énekesük. Hajnalban a szokásos helyről, a XI. kerületi Hengermalom és Hercegprímás utca sarkáról indult mindenki hazafelé. Kóbor János a saját autójával, de a többiek taxit hívtak, ahogyan Benkő László és Debreczeni Ferenc is.

„Már fél órája vártunk, amikor betelefonáltam, hogy miért nem jön a kocsi, amikor több is elhajtott előttünk. Éppen a telefonon beszéltem, amikor egyszer csak megállt a taxi, és láttam, hogy a 30–40 év közötti, hatalmasra kigyúrt sofőr ököllel üti Cikit. A taxis Cikit kétszer, engem háromszor küldött a földre. Ütött, rúgott, ahol ért, agyba-főbe vert minket. Azt sem tudom, ki hívta ki a rendőrséget és a mentőket” – mondta a Blikknek Benkő, akit kollégájával együtt délelőtt fél 10-ig vizsgáltak és láttak el a Fiumei úti baleseti sebészeten.

A két omegást tegnap délután 4-kor hallgatták meg a rendőrségen, korábban a taxis kihallgatása folyt – egyelőre tanúként. A nyomozás jelenleg is folyik.

Fotó: RTL Klub

Hír24

hirdetés
Previous article52 autó égett ki Diószegen
Next articleKulcsár Edina nyerte a Magyarország Szépe versenyt