HAZA BELFÖLD Csip minden kutyának!

Csip minden kutyának!

1276
hirdetés

Vannak úgynevezett örökzöld témák, melyeket ha el is vetnek, egy idő után újra leporolnak az illetékesek. Ilyen téma a négylábú kedvencek csippel való kötelező ellátása, mely 2013-ban kavarta fel utoljára a közvéleményt, amikor a kutyák, macskák és háziállattá előlépett görények kaptak volna kötelezően csipet.

Ez akkor nagy felháborodást okozott, több állatorvos jó üzletet szimatolva eltúlzott összegekért ültette be az azonosító jelet, ezért aztán végül nem tették kötelezővé azt. A Matečná vezette földművelésügyi tárca törvénytervezete szerint jövő januártól minden kutyába kötelező lesz csipet beültetni, s a négylábú kedvencekkel kapcsolatban további változás lesz, hogy azokat nem „vagyontárgyként” kezeli majd a törvényi szabályozás. A tárca azért húzta elő a kalapból ismét a csipbeültetést, mert úgymond így akar harcolni az illegális ebtenyésztők ellen. A törvénytervezet szerint minden kutyába legkésőbb 12 héttel a születése után be kell ültetni a mikrocsipet. Ez azonban nemcsak az újszülött, hanem minden kutyusra vonatkozik, a határidő pedig 2020 lesz. Csip nélkül nem lehet majd kutyát eladni, s aki elmulaszt majd csipről gondoskodni a kutyája számára, az komoly bírságra számíthat: fizikai személyek esetében akár 800, jogi személyek esetében pedig 3 500 euró is lehet a bírság összege. A miniszter asszony szerint a csipeknek köszönhetően kevesebb kutya lesz a menhelyeken, s az elcsavargott négylábúakat könnyen vissza tudják juttatni a tulajdonosokhoz. Hogy mi lesz majd például a roma telepek környékén tömegesen elszaporodott gazdátlan ebekkel, arról nem szól a javaslat, azt majd oldják meg az önkormányzatok, melyek rendszerint enélkül is pénzszűkében vannak, meg azzal sem foglalkozik a törvényjavaslat, hogyan veszik elejét annak, hogy a csipek ára ne „szabaduljon el” ismét, az ugyanis a tulajdonosokat terheli. Igaz, az állatorvosi kamarával történő egyeztetés után nyilvánosságra hozzák majd a művelet ajánlott árát, de ennek betartása már az orvosokon múlik majd. Úgy tűnik, hogy az illegális kutyatenyésztők, illetve a felelőtlen állattartók miatt ezúttal is a becsületes gazdik látják a kárát az egésznek, köztük azok a kisnyugdíjasok is, akiknek sok esetben egyedüli társuk, és védelmezőjük a kutyájuk, nekik ugyanis most a kutyaadó és a kötelező oltások mellé újabb anyagi terhet jelent majd a csip kötelezővé tétele. Erre mondhatnánk némi kaján éllel és a reklámszlogen után szabadon, hogy „minden állatorvos ezt ajánlja”.

-zsu-

DUNATÁJ HETILAP 28/2017

hirdetés
Previous articleÖrsújfalu nem maradhat kultúrház nélkül
Next articleElektronikus számlázás