Kezdőlap DUNATÁJ Csalás, vagy szemfényvesztés?

Csalás, vagy szemfényvesztés?

33
MEGOSZTÁS

Obrázok11Gyűlnek a bizonyítékok, hogy a Bastrnák Tibor ideje alatt csaknem százezerért vett gázleválasztó a valóságban nem létezik!

Múlt héten csütörtökön – ahogy az előrelátható volt – tovább folytatódott a komáromi önkormányzat bohózatba illő tanácskozása. A Híd-párt frakciójának megszokott forgatókönyve szerint a tanácskozás java része elsősorban azzal telt el, hogy a képviselői többség vehemensen támadta a város tisztségviselőit a szerintük rosszul előkészített és beterjesztett anyagok miatt. Órák teltek el többek között a múlt évi gazdasági zárszámadás vitájával, amelynek a végén viszont problémamentesen jóváhagyták azt. Hasonló meddő vita alakult ki a komáromi járdák felújításával, javításával kapcsolatos előterjesztéssel kapcsolatosan, mivel állításuk szerint a városi hivatal anyaga nem tartalmazta tételesen az egyes utcákra fordítandó összeg nagyságát.

Valójában azt előre nem is lehet tudni, hiszen abból kell kiindulni, hogy a képviselőtestület mennyit szán ezekre a munkálatokra. Csak ezután lehet egyfajta sürgősségi sorrendet felállítani, meghatározni a kivitelezési technológiát, hiszen lesz, ahol elegendő a burkolat javítása, másutt viszont fel kell törni és újraaszfaltozni a repedezett felüleletet. A legérdekesebb vita Rajkó Ferenc mérnök beadványa körül alakult ki. Őrsújfalu képviselője ugyanis nehezményezte, hogy a városi költségvetésből százezres tételeket osztanak ki a városi üzemek, intézmények támogatására, amelynek felhasználásáról valójában semmit sem tud a képviselő-testület. Javaslata alapján célirányos támogatást kellene adni – épületfelújításra, üzemeltetésre –, mellyel viszont az adott intézménynek el is kellene számolnia. Ezzel megoldható lenne a tájékoztatásra vonatkozó intézkedések betartása. Javaslatát a Híd képviselői azonnal támadták és végül nem is fogadták el. Érdekes volt hallani a Comorra Servis Kft. igazgatójának beszámolóját, aki elmondta, hogy nem kerül eladásra a Bastrnák Tibor expolgármester idejében kapott kihasználatlan, összecsukható lelátó, hanem átalakítják hordozhatóvá. A továbbiakban megjegyezte, hogy a fürdőben hamarosan új gáztalanítót kell építeni, elismerve azt, hogy a város leltárában szereplő gáztalanító csak papíron létezik miáltal a százezres csalás de facto bizonyítottá vált. De mikor nevezik végre meg a személyes felelősőket?

DUNATÁJ HETILAP 23/2016

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here