HAZA vélemény Bosszúhadjárat a déli régiókban

Bosszúhadjárat a déli régiókban

770
hirdetés

Az, ami a köztársaságielnök-választás második fordulója óta zajlik, az minden eddigi diszkriminációt felülmúl. Mivel a választás második fordulójában a déli járásokban élők közül nagyon kevesen választották a kezdetben esélyesebbnek látszó jelöltet, a kormányfőt, azóta az őt körülvevő alkalmazottak bosszúhadjáratot folytatnak a déli járásokkal szemben. A folyamatban levő, jóváhagyásra váró pályázatokat és projekteket a felelős hivatalvezetők asztalán heverő kupac legaljára sorolták, vagy egyenesen visszahelyezték a fiók mélyére. Pedig sok minden elő volt készítve, csupán az i betűre kellene feltenni a pontot. Legyen szó vízvezeték-, vagy csatornahálózat építéséről, utak felújításáról vagy éppen árvízvédelmi beruházásról. Olyan esetekről is tudunk, ahol a szerződés aláírásra került, a megvalósítást viszont hátráltatják vagy ellehetetlenítik. Minden esetben arra hivatkoznak, hogy ilyen utasítást kaptak legfelsőbb szintről. Igaz ez az állami költségvetésből származó támogatásokra csakúgy, mint az Európai Unió fejlesztési alapjainak pályázataira. Megdöbbentő hozzáállás, a kormány ilyen módon bünteti Dél-Szlovákia lakosságát azért, mert közülük kevesen szavaztak a kormányfőre. Annak ellenére büntetik régióinkat, hogy legnagyobb részük leszakadó, hátrányos helyzetű térség, amely azonnali fejlesztésre szorul. Teszik ezt úgy, hogy a félmilliónyi magyar mellett térségünkben jóval több szlovák ajkú polgár él. Milyen tanulságokat szűrhetünk le mindebből? Elsősorban azt, hogy mennyire káros, ha köztársasági elnöknek, vagy más tisztségbe jelölteti magát az, akinek a kezében található a kormányrúd. Mert balsiker esetén csúnyán visszaélhet hatalmával. Tájainkon ma az történik, ami csupán ebben az országban eshet meg. Másik tanulság, hogy „idehaza” csupán magunkra számíthatunk. Létezik egyáltalán idehaza? Mivel Szlovákia az Európai Unió tagja, ilyen döbbenetes esetben vajon segíthet-e rajtunk az Unió? Minden bizonnyal, ha van, aki ennek Brüsszelben hangot ad.

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articlePortugál a Jókai színházban
Next articleFeszty-emlékkiállítás nyílik a komáromi Duna Menti Múzeumban