HAZA RÉGIÓ „Bezöldültek” a jövő szakemberei

„Bezöldültek” a jövő szakemberei

1623
hirdetés

Szalagavató a komáromi Műszaki Szakközépiskolában

„Az emberben ott rejlik az egész világ, s ha tudod, hogyan szemléld, és hogyan tanulj belőle, a kapu előtted, a kulcs pedig a kezedben.”

December 2-án került sor a komáromi műszaki szakközépiskolások hagyományos szalagavatójára a Komáromi Városi Művelődési Központ épületében. A diákok nevében Varga Ágota, a IV. BM osztály és Vivien Gadžuričová, a IV. A osztály tanulója köszöntötte a megjelent vendégeket, szülőket, rokonokat, ismerősöket és barátokat. Az iskola igazgatója, Paál Elemér mérnök ünnepi beszédében kiemelte, hogy a szalagavató minden diák életében óriási jelentőséggel bír, hiszen a feltűzött szalag arra figyelmeztet, hogy mostantól döntéseket kell hozni, célokat kell kitűzni, különben nem érhetünk el sikereket az úton, amelyre ráléptünk. A felnőtté válást jelképező zöld szalag kitűzése után a végzősök színvonalas zenés-táncos műsorral kedveskedtek a közönségnek. Nem hiányoztak a humoros kabaréjelenetek, felcsendültek híres slágerek, és a végzősök palotás táncát is megcsodálhatták a vendégek, majd a Fiesta étteremben folytatódott a mulatság. A pohárköszöntők után a szülők és a tanárok tánca nyitotta meg a hajnalig tartó vigasságot. Köszönet a szülőknek és az osztályfőnököknek, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak az ünnep fényéhez.

PaedDr. Nagy Ágnes

DUNATÁJ HETILAP 51-52

hirdetés
Previous articleÁtépül az egészségügyi központ Gútán
Next articleKezdjük együtt az új esztendőt!