HAZA BELFÖLD Benyújtotta lemondását a szlovák közlekedési miniszter

Benyújtotta lemondását a szlovák közlekedési miniszter

1104
hirdetés

12916222_1558539024439427_2061482599583686869_oBenyújtotta lemondását kedden Roman Brecely szlovák közlekedési miniszter, miután az általa vezetett Háló (Siet) nevű párt a megszűnés szélére került. Utódja Érsek Árpád eddigi államtitkár lesz, aki a magyar-szlovák Most-Híd párt képviselője a Robert Fico vezette koalíciós kabinetben.

    A TASR közszolgálati hírügynökség az elnöki irodára hivatkozva közölte, hogy az új miniszter szerdán foglalhatja el hivatalát. Bugár Béla, a Híd elnöke hétfőn mutatta be pártja miniszterjelöltjét Andrej Kiska államfőnek. Érsek Árpád ebből az alkalomból azt mondta: legfőbb feladatának annak a projektnek az előkészítését tartja, amelyek alapján megépülnének vagy korszerűsödnének és megújulnának azok az utak, amelyek egész Szlovákia számára fontosak.
    „Ne készítsünk megalomán projekteket, hanem olyanokat, amelyek megvalósítását esetleg már a mostani választási időszakban elkezdhetnénk, vagy olyanokat, amelyeknek biztosítani tudjuk a finanszírozását” – mondta Érsek. Nagy hibának minősítette, hogy szüneteltek a gyorsforgalmi utak projektjei. „El kell mozdulnunk erről a pontról. Ez lesz a legfőbb feladatom” – hangsúlyozta.
    A közlekedési tárca élén azt követően történt változás, hogy gyakorlatilag szétesett a legkisebb koalíciós párt, a Háló és az eredetileg négypárti szlovák kormánykoalíció hárompártivá vált. A koalíció átalakulását augusztus 19-én jelentették be Pozsonyban.
    A Híd a Háló szétesésével három új államtitkári poszthoz is jutott. A védelmi tárca új államtitkára Ondrejcsák Róbert, a kulturális minisztériumé Rigó Konrád, míg a mezőgazdasági tárcáé Csicsai Gábor lesz. Mindhárman pillanatnyilag még csak államtitkárjelöltek, de kinevezésük gyakorlatilag már csak formalitás.
    A koalíciónak a változások után továbbra is 81 képviselője van a 150 tagú parlamentben. Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) 49, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 15, a Híd 15, a Háló pedig 2 képviselővel rendelkezik. A Háló – miután öt képviselője elhagyta a pártot, és belépett a Híd frakciójába – bejelentette, hogy egyesülni fog valamelyik kormánypárttal.
    A változásokban a Híd megerősödött, immár 15 képviselője van a parlamentben, ugyanannyi mint az SNS-nek. Ennek alapján igényelte magának a Híd a közlekedési tárcát és az államtitkári helyeket is, amit koalíciós partnerei elfogadtak.


MTI

foto: facebook

hirdetés
Previous articleÚtlezárás
Next articleA Sztárportréban Rippel Ferenc!