HAZA RÉGIÓ Beindult az élet Martoson

Beindult az élet Martoson

917
hirdetés

58468Korábban hírt adtunk róla, hogy a Bethlen Gábor Alap jelentős anyagi segítséggel támogatta meg a martosi Feszty Árpád Művelődési Parkot, mely otthonául szolgál a Via Nova és a Selye János Egyetem Hallgató Önkormányzata által szervezett Martosi Szabadegyetemnek. Nos, úgy tűnik a művelődési park üzemeltetője, Katona István nem tétlenkednek és máris hozzáláttak a munkálatoknak.

A szabadegyetem facebook-profilján jelentek meg azok a fotók, melyek az előrehaladott tevékenységekről tanúskodnak. Ezek szerint park területére tervezett újonnani közösségi ház alapjai már le is vannak fektetve, mely az egykori Árgyélus-ház helyén épül majd fel. Az előzetes tervek szerint a ház többfunkciós lesz, melynek földszinti részén egy közösségi nagyterem, egy konyha, emeletén pedig szobák lesznek kialakítva. Kívülről pedig terasz fogja övezni.

Ugyanakkor az eddigi nyitott oldalú faház is megmarad, ám új helyre „költözött” hátra a jurtákhoz. A költözés mellett új tetőt és faszerkezetet is kapott a házikó.

A felújítás során továbbá megújul a park világítása, infrastruktúrája és a Turul-ház burkolata is. Mint megtudtuk távlati tervek közt szerepel egy cölöphíd építése is, mely a falu központjával kötné össze a parkot, és a martosiak mindennapjait is megkönnyítené. Az új házat és az újításokat még a Martosi Szabadegyetem előtt tervezik átadni, melynek dátumát már augusztusban meghirdették 2016. július 13-17-re.

Ezzel kapcsolatban megkérdeztük Gubík Lászlót, aki örömét fejezte ki a fejlesztéseknek, amik által mégszínvonalasabb lehet a szabadegyetem, hisz a gyarapodó objektumokkal a megvalósuló programok lehetősége is bővül. „Szeretnénk még szorosabbra fűzni a kapcsolatot a falu polgáraival és intézményeivel, ezért nagyon megörültem, amikor az ünnepek közti látogatásom során már a jövő évi szabadegyetem részletei felől érdeklődtek a martosiak. Az óvoda karácsonyi megajándékozásán túl tervünkben áll egy jótékonysági koncert megrendezése a református templomban, és ha minden jól megy, a IV. MartFeszt előtt már új pompában csillog a Feszty Park is. A történet folytatódik, Martos a nyár folyamán felvidéki közösségünk legotthonosabb helyévé válik.”

Martoshoz és a Martfeszthez kötődő hír továbbá, hogy karácsony előtt nagy meglepetés érte a helyi óvodát. A 3. Martosi Szabadegyetem nyitányán mondták el a szervezők, hogy a felvidéki magyar oktatás és nevelés elkötelezett híveiként a szabadegyetem vállalja a helyi óvoda újonnani bebútorozását. Ígéretüket nem feledték a fiatalok, és Szabó Dávid csapatával még az ünnep előtt bútorokkal állított be a legkisebb martlakókhoz.

További képek az építkezésről és az adományozásról fotógalériánkban ITT>> tekinthető meg.

Csonka Ákos, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleA világ leghidegebb településén mínusz 50 fokban is van élet
Next articleGörögországban a fenséges Meteoráknál