Kezdőlap DUNATÁJ Az év madara: TÚZOK

Az év madara: TÚZOK

122
MEGOSZTÁS

Obrázok2A Rakottyás környékén lezajlott csallóközi „szafari” természetesen nem tegnap történt, hanem réges rég, évtizedekkel ezelőtt, s annak az apropóján jutott az eszembe, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az idei esztendőt a túzokok évévé nyilvánította. Tudnivaló, hogy nem először, hiszen 1986-ban szintén Európa legnagyobb testű röpképes madara, a hajdani pusztai táj, a mai kultúrsztyeppe eme jelképe szerepelt az év madaraként. A példaszerű kezdeményezést, amely bevallottan azt a célt követi, hogy évente felhívja a társadalom figyelmét egy-egy madárfajra, még 1979-ben indította útjára az egyesület.
A túzokokról, amelyekről számos magyar szólásmondás is szól, sok érdekesség található a világhálón, így ezzel – hely hiányában – kár fárasztani az olvasót. Akit érdekel, úgyis rátalál. Annyi azonban mindenképpen idekívánkozik, hogy a Nyugat-Európában már kipusztult madárfaj a múlt század elején még többé-kevésbé összefüggő populációban élt a Kárpátmedencében. Minden erőfeszítés ellenére élettere és állománya azóta is egyre szűkül. Hogy erről a számok nyelvén is fogalmat alkothassunk magunknak: A 19. ésObrázok3 a 20. század fordulóján a Kárpát-medencében még 12 ezerre becsülték egyedszámukat, s ebből 8 000 élt a történelmi Magyarország területén. Védelmükben a szomszédos országok közül éppen Magyarországon érték el a legjobb eredményeket, bár az állományuk ott is egyre csökken. Amíg 1969-ben 2 765 példányukat számolták össze, addig napjainkban alig másfélezren vannak. Nem különb a helyzet Szlovákiában sem, hiszen annak mai területén 1890 és 1900 között egyedszámukat mintegy 2 400-ra taksálták, míg az 1956-ban megtartott túzokszámláláskor 1 165-öt láttak, s a hetvenes években már mindössze 400 és 700 között mozgott a számuk. Védelmük lényegében a túzokrezervátumok kijelöléséből, a magas feszültségű villanyvezetékeken elhelyezett riasztó táblákból, a szabadban található veszélyeztetett fészekaljak mentéséből, mesterséges tojáskeltetésből és a felnevelt állomány szabadon bocsátásából áll. Mindezek ellenére félő, hogy az utánunk következő nemzedékek már csak filmekből, netalán – ha lesznek még ilyenek – állatkertekből ismerhetik majd legnagyobb madarunkat.

Németh István

DUNATÁJ HETILAP

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here