HAZA RÉGIÓ Az Év Ápolója verseny díjazottját méltatták

Az Év Ápolója verseny díjazottját méltatták

1189
hirdetés

A 2017-es Év Ápolója verseny előkelő helyezettjét, Nagy Adrianát köszöntötték a városházán. Az országos versenyben személyes történetekre lehetett szavazni.
A több éve zajló Év Ápolója országos verseny előkelő helyezettje lett Nagy Adriana. Az ápolókat a személyes történeteik alapján értékelhette a nyilvánosság, így alakult ki a végső sorrend. A komáromi ápolónő, aki két éve dolgozik az idősek otthonában, a negyedik helyen végzett. „…az egyik legszebb és leginkább igénybe vevő hivatás a miénk, mivel az emberek legintimebb világába lépünk be az életük legnehezebb részében. És velük vagyunk a végsőkig…” – vallott a munkájáról Nagy Adriana.

A teljes történet elérhető itt. Ebből az alkalomból fogadta a díjazottat Stubendek László polgármester és Keszegh Béla alpolgármester. Az ápolónő az elismerő szavakon kívül egy bérletet is kapott a városi fürdőbe és uszodába, hogy így is feltöltődhessen és kipihenhesse az áldozatkész munkáját. A város polgármestere elmondta, hogy „szükség van a pozitív példaképekre ebben a mai rohanó világban, megmutatni azokat, akik maximális odaadással végzik a munkájukat”. 

Keszegh Béla alpolgármester az Idősek Otthona színvonalas szolgáltatásaira tért ki. „Polgár Hedvig igazgatónő irányítása alatt újra rendeződtek az intézmény körüli dolgok, s az otthon fokozatosan fejlődik. A megfelelő körülmények mellé viszont kell a tartalom, a lélek, amelyet az önfeláldozó ápolók adnak. Így vált a komáromi idősek otthona az ország egyik legszínvonalasabb intézményévé.” 

 

komarno.sk

hirdetés
Previous articleA főellenőr jelentése alapján akár fel is számolhatják a céget
Next articleÚj forgalmi rend a visszajelzések alapján