Kezdőlap RÉGIÓ Az egyetemi akkreditáció minden feltételét teljesítették

Az egyetemi akkreditáció minden feltételét teljesítették

28
MEGOSZTÁS

Tanévnyitó a Selye János Egyetemen

Tóth János rektor a kitüntetés átvételekor
Tóth János rektor a kitüntetés
átvételekor

Teljesítették az egyetemi besorolás valamennyi kritériumát, és erről szeptember ötödikén levélben értesítették az oktatási minisztert, tudatta Tóth János rektor a komáromi Selye János Egyetem a múlt hét péntek délelőtti tanévnyitóján.

A 2016/17-es akadémiai évben 1753 beiratkozott hallgatójuk van. Alapképzésre ezidáig összesen 1243-an, a mesterképzésre 465-en iratkoztak be, doktori képzésben pedig 45 beiratkozott hallgatójuk van. A beiratkozott hallgatói létszámok karok szerinti megoszlása a következőképpen alakult: a Tanárképző Karon 941 hallgató, a Gazdaságtudományi Karon 729 hallgató, a Református Teológiai Karon pedig 83 hallgató tanul. – Egy évvel ezelőtt is megelégedéssel számoltam be az egyetemünk által megvalósított pályázatokról. 2015-ben sikerült uniós források bevonásával három nagyívű, sikeres pályázatot befejeznünk, amelyből két projektet még 2013-ban kezdtünk megvalósítani. A három pályázat összértéke csaknem 7,5 millió euró. A 2015-ben megvalósított sikeres pályázatnak köszönhetően egyetemünk nanotechnológiai és szupramolekuláris laboratóriummal és intelligens robotikai központtal is gazdagodott, melyek felszereltsége közép-európai viszonylatban is kimagasló – mondta megnyitó beszédében az egyetem rektora. Selye János szavaival köszöntötte a jelenlévőket Szilágyi Péter. – Kivételes lehetőség a Selye János Egyetemen tanulni. Magyar egyetemre járni kiváltság és felelősség – emelte ki beszédében a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Stubendek László, Komárom polgármestere is üdvözölte az elsős hallgatókat a felvidéki magyarság fővárosában. – Önök közül kerülnek majd ki a jövő tudósai, a felvidéki magyar értelmiség krémje – figyelmeztette őket küldetésükre. Ezután a Selye János Egyetem dékánjai felesküdtek a rektori jogarra. Horváth Kinga, a Tanárképző Kar új dékánja ugyan már tavaly november 9-től betöltötte ezt a funkciót, most került sor beiktatására, Bukor Józsefet pedig újabb négy évre a Gazdaságtudományi Kar dékánjává választotta a szenátus. Az egyetem huszonnégy munkatársa részesült Rektori Díjban, melyet húszan vettek át az egyetem konferenciaközpontjának dísztermében. Jávor András és Barta Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettesei pedig intézményük bronzplakettjét adományozták a Selye János Egyetemnek a kiváló együttműködésért. Konkoly Attila, a Hallgatói Önkormányzat elnöke olvasta fel az elsőéves hallgatók fogadalmát, majd miután a gólyák letették az esküt, röviden arról szólt, milyen kivételes dolog komáromi egyetemistának lenni.

DUNATÁJ HETILAP 38/2016

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here