HAZA RÉGIÓ Az egész családot várta az ErődFeszt

Az egész családot várta az ErődFeszt

798
hirdetés

IMG_6906Május 17-én első alkalommal szervezték meg az ErődFesztet a Monostori erődben, melyen a koncertek mellett a létesítmény katonai múltja is előtérbe került.

Az ErődFeszt programjait úgy állították össze, hogy abból a család minden tagja kiválaszthassa a számára legérdekesebbet. Ahogy Tóth-Lencse Andrea szervező fogalmazott, arra törekedtek, hogy ne csak a helyszínt biztosítsák, de a kínálat kötődjön az erőd katonai múltjához.

– Itt voltak velünk a Nádasdy-huszárok, a bábszínház is olyan darabot adott elő, ami kötődött ehhez a miliőhöz. A gyerekek belépéskor huszárcsákót kaptak.

A fellépőket szintén úgy válogatták össze, hogy a legendák mellett szerepet kapjanak népszerű fiatal énekesek, így fellépett a 100 Folk Celsius, csakúgy, mint Radics Gigi és Kocsis Tibor.

Mikimanó és Paff „megálmodói” immár 38 éve játszanak, ez idő alatt összesen 29 lemezt adtak ki.

– Kicsit régimódiak vagyunk, mert mi a kezünkkel zenélünk, és a szánkkal énekelünk, vagyis minden esetben élőben játszunk. A második, IMG_6914harmadik, negyedig gyermekkorunkat éljük, bármit is mutat a személyigazolványunk. Sokan azt mondják, hogy könnyű a gyerekeknek játszani, de ez nem igaz. Ők csak akkor maradnak ott egy-egy koncerten, ha tetszik nekik, amit hallnak, míg a felnőttek sok esetben végigülnek számukra unalmas előadást is. Régebben a saját gyermekeinken „teszteltük” a lemezeket, ha elaludtak rajta, akkor sikeres volt az adott lemez – tudtuk meg Littvay Imrétől.

A 100 Folk Celsius saját bevallása szerint 1976-ban indította el az országos turnét, ami legnagyobb örömökre mind a mai napig tart. Sikerük legnagyobb titka, hogy 38 év után is együtt vannak, még nem játszottak búcsúkoncertet és a jövőben nem is szeretnének.

Az ErődFeszt kétségkívül a szezon egyik legnagyobb rendezvénye volt, melyre több mint ezer belépőjegyet váltottak, így jövőre bizonyosan lesz folytatása a programnak.

komarom.hu

fotó: dunataj.sk

hirdetés
Previous articleEpilepsziás rohamot kapott Rezesova
Next articleFocus: A Smer fölényesen vezet, az MKP és a Most-Híd is öt százalékon