HAZA DUNATÁJ Átiratták a bizottságok és a tanács által elfogadott javaslatot

Átiratták a bizottságok és a tanács által elfogadott javaslatot

1758
hirdetés

Keszegh Béla alpolgármester önállósította magát?

Rajkó Ferenc képviselő hívta fel a figyelmet arra, hogy a korábban a szakbizottságokban elfogadott fejlesztési javaslatok sorából furcsa módon eltűnt az őrsújfalusi járdafelújítás, miközben pénzt csoportosítottak át a városrész régi művelődési házának szociális helyiségei felújítására. Valójában azonban az említett épületben nincsenek szociális helyiségek, ráadásul maga az objektum, mint konfiskált vagyon, a Szlovák Földalap kezelésében van. Sokkal fontosabb az alapiskola épületének állagmegőrzése, felújítása, mert oda költözne az orvosi rendelő, a patika és a posta is.

Amint arra Andruskó Imre is felhívta a figyelmet, példa nélküli, hogy a szakbizottságokban és a tanácson is megvitatott anyagokba valaki belejavítson, majd azt elfogadásra terjessze a képviselők elé. Erre sem az alpolgármesternek, sem pedig a szakosztályvezetőnek nincs joga. Varga Tamás képviselő mindezt kiegészítve, arra is felhívta a figyelmet, hogy egy beosztott a főnöke utasítását köteles teljesíteni, így egyértelmű, hogy Keszegh Béla alpolgármester megsértette az önkormányzati törvényt. Ondrej Gajdáč képviselő rámutatott, hogy máskor is előfordultak már törvénysértések, például a temető előtti járdafelújítás közbeszerzési kiírása is ilyen volt. Érdekes viszont, hogy sem Andruskó, sem pedig Gajdáč képviselők nem tartották szükségesnek, hogy ebben az esetben az ügyre felhívják a rendőri szervek figyelmét. A város lakosainak panaszaira, illetve észrevételeik meghallgatására fordított időben Bósza János több érdekes felvetést is tett, illetve kérdéseket intézett a képviselőkhöz, akik – a tőlük megszokott arroganciával – ezúttal sem válaszoltak. Érdekes volt viszont az egyik vállalkozó felszólalása, aki nehezményezte, hogy a városi hivatalban rejtélyes módon évek óta „kallódik” a kérvénye. Még dr. Marek Anton polgármestersége idején kérvényezte, hogy a Zichy-palota egyik üresen álló, nem lakáscélú helyiségét szeretné kibérelni vállalkozói célokra. Kérvényében feltüntette, hogy saját költségére újítaná fel a helyiséget úgy, hogy az szerves részévé váljon a belvárosnak. Jelenleg 46 alkalmazottja van, akiknek létszámát azonnal emelni tudná úgy, hogy többek között internetes könyvtárt üzemeltetne, teázót nyitna. Kérvénye nem jutott a képviselőtestület elé, s ezért ismételten benyújtotta azt a városi hivatalhoz. Választ soha sem kapott, s így a legnagyobb meglepetésére szerzett arról tudomást, hogy az általa igényelt 140 m2-es helyiséget most az önkormányzat „egyéb igénylő hiányában” egy polgári társulás számára bérbe adja, jelképes évi 100 euróért, holott a környéken mintegy 40 euró/m2 az évi bérlemény. Szerintünk ez a korrupciógyanús ügylet megérne egy alaposabb vizsgálatot…

 

DUNATÁJ HETILAP 15/2017

kép: pixabay

hirdetés
Previous articleDrog a házban
Next articleKorrupció-ellenes menetet tartottak Pozsonyban