HAZA DUNATÁJ APÁLI: „Lenni, vagy nem lenni?”

APÁLI: „Lenni, vagy nem lenni?”

1658
hirdetés
Németh István felvétele

A magukat természetvédőnek is kikiáltó komáromi képviselők szinte megállás nélkül szajkózzák Bastrnák Tibor expolgármester „légvárának”, az Apálit átszelő felüljárónak a szükségességét. Számukra nincs más alternatíva, nincs más lehetőség. Megértjük, hiszen nem Komáromban nőttek fel, és semmi sem köti őket a béke és nyugalom eme szegletéhez. Úgy tűnik, ámokfutásukat semmi sem állíthatja meg. Azaz, talán valami mégis?

Az Apáli a Nyitrai Kerületi Hivatal 2002. június 10-én kelt 5/2002-es számú általános érvényű rendelete értelmében ötödfokú természetvédelmi övezetnek számít, melynek védelmére szigorú előírások vonatkoznak, például tilos itt a fakivágás, a bokorirtás, a vegetáció irtása, a földréteg megbontása, áthelyezése, geológiai munkák végzése, bányászati tevékenység végzése, gazdasági állatok legeltetése és a területen történő vonultatása, a vízmedrek, vízfelületek, mocsarak, láposok, vízforrások természetes állapotának megváltoztatása. Tilos továbbá ezen a területen vadászni és halászni, vadetetőket és sótárolókat kihelyezni, háziállatokat és nem őshonos, idegen növényeket és állatokat ide kihozni, olyan objektumokat építeni és bővíteni, melyek nem vízvédelmi, földvédelmi, erdővédelmi és egyéb természetvédelmi célokat szolgálnak. Nem épülhetnek itt nyaralók, sport- és rekreációs létesítmények, nem helyezhetők ki tájékoztató és reklámtáblák, illetve olyan berendezések és jelzések, melyek nem a természetvédelemmel függnek össze. Tilos itt szemetet, hulladékot elhelyezni, azt tárolni, vegyi anyagokat és műtrágyát használni, közlekedési eszközzel ide behajtani, azon járművek kivételével, melyek vízvédelmi, földvédelmi, erdővédelmi, vagy egyéb természetvédelmi célokat szolgálnak. Tilos itt csónakázni és panoráma-, illetve alacsony repüléseket végezni, a kijelölt útvonalon kívül haladni, tüzet rakni, táborozni, sátorozni, sport- és rekreációs tevékenységet folytatni a tanösvényeken, turistaösvényeken haladó gyalogturisztika kivételével. Tilos itt a nyugalom és a csend zavarása, növények, ásványok, kőzetek gyűjtése, valamint állambiztonságot szolgáló berendezések elhelyezése, az államhatárok védelmét szolgáló berendezések kivételével.

A felsorolás tovább folytatódik még jó néhány oldalon. Érdekes, hogy ez a rendelet egy évvel korábban lépett érvénybe, mint amikor Bastrnák Tibor polgármesterként hivatalába lépett volna (2003-2009-ig). Az is furcsa, hogy a Zatykó Jánossal együtt aláírt szándéknyilatkozatával (miszerint az új Duna-híd Komárom keleti végére kerül) azonos időben nyilvánosságra hozott elkerülőút tervében is csak az Apálin átívelő felüljárós megoldás szerepelt.

 

DUNATÁJ HETILAP 41/2017

 

 

hirdetés
Previous articleA Komáromi Művészeti Alapiskola hangversenye a Zene Világnapja alkalmából a Klapka téren
Next articleÓgyallán is Arad hőseire emlékeztek