HAZA HÍR-MIX Aki világhírt szerzett Komáromnak

Aki világhírt szerzett Komáromnak

1099
hirdetés

LEHÁRVárosunk életében 1870. április 30-a fontos dátumnak számít, hiszen ezen a napon született egy katonazenekar karmesterének fiaként Lehár Ferenc, az operett koronázatlan királya. Később maga is ezt a foglalkozást választotta és űzte évekig, de igazi sikereit komponistaként az operett területén érte el. A legjelentősebb művei A víg özvegy, Luxemburg grófja, Paganini, A mosoly országa és sok más operett, amelyek napjainkban is sikerrel mennek a világ színpadain. Szülővárosa mindig tisztelettel ápolta Lehár Ferenc emlékét, ennek ékes bizonyítékai a Lehár-fesztiválok és a nemzetközi énekversenyek, a Lehár-park és az emlékkiállítás a múzeumban, számos városi kiadvány Lehár életéről és szülővárosához való kapcsolatáról.
Lehár Ferenc hagyatékának ápolását tűzte ki céljául a két éve megalakult Lehár Ferenc Polgári Társulás, Klemen Terézia elnök és Jobbágyová Ľubica alelnök vezetésével. A várossal karöltve és sok lelkes támogatóval már megszervezték a nagysikerű Lehár-bálok 2. évfolyamát, ellátogattak Bad Ischlbe, ahol Lehár Ferenc sokáig élt (itt is halt meg 1948. október 24-én) és kapcsolatot teremtettek a híres fürdőváros sikeres Lehár-rendezvényeinek szervezőivel. Ebből a kapcsolatból még kialakulhat a két város számára sikeres együttműködés a Lehár-hagyományok ápolása területén. A Lehár Ferenc Polgári Társulás a várossal karöltve 2014. április 30-án színes rendezvénnyel és koncerttel, valamint koszorúzással tiszteleg Lehár Ferenc emléke előtt. Ezen a napon 17.30 órakor a Klapka téren a városháza előtt szabadtéri koncertet ad a komáromi Egressi Béni fúvószenekar, a Canzonette énekkar, a Vidám Fiúk fúvószenekar, valamint a nemesócsai mazsorettek fogják felejthetetlenné tenni ezt a napot. A koncert résztvevői, valamint a város és intézményeinek képviselői 18.30-kor helyezik majd el a megemlékezés koszorúit Lehár Ferenc szobránál a nevét viselő parkban. Közreműködik Boráros Imre színművész. A szervezők nevében mindenkit tisztelettel meghívok a szabadtéri koncertre és a koszorúzási ünnepségre, amely rendezvény a Komáromi Napok fontos eseményei közé számít majd.

Dr. Bende István

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleKlapka komáromi hadihajója (2.)
Next articleNem a pénz összege számít (avagy az 5 eurós lopás)