HAZA GAZDASÁG A Slovnaft veszteséggel zárta az első fél évet

A Slovnaft veszteséggel zárta az első fél évet

1046
hirdetés

Csökkent a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft forgalma 2014 első fél évében, így az első negyedévhez hasonlóan, az első hat hónapot is veszteséggel zárta – derült ki a vállalat jelentéséből, amelyet pénteken juttattak el az MTI-nek.

    A Slovnaft csoport bevételei 2014 első félévében 1,89 milliárd eurót tettek ki, 19 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év azonos időszakában. A vállalat 18 millió euró veszteséget könyvelt el, amit a pozsonyi gyártóüzemben megvalósult javítási-felújítási munkálatok miatti gyártáskieséssel, illetve ebből következő forgalom- és bevételcsökkenéssel magyarázott.
    A Mol szlovákiai leányvállalata 2014 első hat hónapjában  2,37 millió tonna nyersolajat dolgozott fel, 17 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Az előállított benzin üzemanyag mennyisége 22 százalékkal 538 ezer tonnára csökkent. A gyártott gázolaj mennyisége 17 százalékkal mérséklődött, 1,25 millió tonnát tett ki. A finomítóban előállított petrolkémiai termékek mennyisége éves összvetésben 5 százalékkal 148 ezer tonnára csökknet.
    A Slovnaft csoport 2014 első hat hónapjában  2,48 millió tonna olajipari terméket értékesített, 15 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az eladások mintegy háromnegyede az exportpiacokra ment, ahol csökkent az értékesítés, míg a hazai eladások 4 százalékkal 707 ezer tonnára nőttek.
    Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója szerint az aktuális eredményeket leginkább a gyártóüzemben a második negyedévben megvalósított tervezett javítási munkálatok befolyásolták. Hozzátette: a cég gazdasági eredményeit befolyásolta az is, hogy szűkült a rés pozsonyi finomító gyártásának mintegy felét kitevő gázolaj ára és a nyersolaj tőzsdei ára között.
    A Slovnaft 2014 első fél évében a tavalyi háromszorosára, csaknem 100 millió euróra emelte belső beruházásainak összegét. A beruházási forrásokat a vállalat épülő új polietilén üzemére, valamint a gyártás hatékonyságának növelését célzó javítási-felújítási munkálatokra fordította.


MTI

hirdetés
Previous articleJó ügyért főznek az ifjúságfalvai Lecsófesztiválon
Next articleJelentős bővítést tervez a RegioJet