Kezdőlap HÍR-MIX A Selye János Gimnázium egy éve

A Selye János Gimnázium egy éve

129
MEGOSZTÁS

A Selye János Gimnázium a 2016/2017-es tanévben is folytatta az egykori komáromi jezsuita, majd később bencés gimnáziumok diákjai és tanárai által megalapozott hagyományokat. A tanulók nevelésében továbbra is három pillérre építünk: magyarság iránti hűségre, a másság tiszteletére és a nagyfokú tudásra. Testvériskolai kapcsolatokat tartunk fenn a budapesti Szent István Gimnáziummal és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziummal.

Az elmúlt tanév több jelentős eseménnyel gazdagította iskolánk krónikáját, melyek közül kiemelkedett a több, mint 100 ezer euró értékű projekt befejezése – ennek keretében Nyitra Megye Önkormányzatának anyagi támogatásával megújult iskolánk sportpályája. További örömteli hír volt, hogy iskolánk egykori diákjának, Palinay Gyulának (érettségizett 1930-ban) az örökösei 20 ezer euróval támogatták alapítványunkat, mely összeget a tehetséges tanulók támogatására fordítjuk. Ezen felül kivételes elismerésként a Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség-díj bírálóbizottsága idén többek között gimnáziumunknak ítélte oda a Magyar Örökség-díjat, melynek átadására 2017. március 25-én került sor a Magyar Tudományos Akadémia székházában, Budapesten. 

A tantárgyi és sportversenyeken kiemelkedően szép eredményeket értünk el az elmúlt tanévben. Sportolóink közül országos döntőben szerepelt fiú röplabdacsapatunk, amely a kerületi 1. helyezés után az országos bajnokságon is dobogóra állhatott, a 3. helyet megszerezve. A lányok kézilabdában a kerületi bajnokságon a 2., kosárlabdában pedig a 3. helyen végeztek. Nagy örömmel nyugtáztuk, hogy már a nyolcévfolyamos gimnazistáink is nagyon szép eredményeket érnek el korosztályukban, hiszen a lányok kézilabdában járási 1., majd kerületi 4. helyet szereztek. Asztaliteniszező lányaink a járási győzelem után a kerületi fordulóból is dobogós, 3. helyezéssel tértek haza. Egyéni atlétáink a kerületi döntőkben 7 dobogós helyet szereztek. A nem hivatalos versenyek sorából kiemelkedik a Komárom-Komárno futóverseny, ahol több, mint 100 tanulónk állt rajthoz, a 17-18 évesek kategóriájában 2. és 4. helyezést szerezve.

Történészeink is kitettek magukért, a Gloria Victis történelmi vetélkedő 60 csapatos budapesti országos döntőjébe két csapatunk is bejutott, ahol országos 8. és 11. helyen végeztek. A társadalmi ismeretek tantárgy keretében a legnagyobb sikert az Európai Digitális Ifjak csapatversenyében elért országos 1. hely volt, az egyéni döntőben pedig országos 3. helyezést ért el egy tanulónk.

A humán irányú tantárgyak vonalán ezzel korántsem értek véget a sikerek, hiszen szavalóink közül hatan is dobogós helyen végeztek a Tompa Mihály szavalóverseny országos döntőjén. Hasonló siker született a Szép magyar beszéd versenyben, ahol két kerületi elsőség után az országos döntő 1. és 3. helyén végeztek diákjaink. Az Implom József helyesírási verseny országos döntőjében  szintén az 1.,3. és 4. helyen végeztek diákjaink, amit a kárpát-medencei döntőben 3. és 6. helyezések követtek. A szlovák nyelvi versenyek között az Ismerd meg a szlovák nyelvet verseny kerületi döntőjéről ezüstsávos minősítéssel érkezett haza egy tanulónk. Az idegen nyelvi olimpiákon német nyelvből országos 3. és 6., spanyol nyelvből pedig országos s 5. helyezéssel tértek haza tanulóink, a Best in Deutsch online-versenyen szereplő csapatunk európai nagydíjas lett.

A reáljellegű tantárgyak versenyeiben diákjaink hagyományosan jól szerepelnek. Matematikából az olimpia kerületi fordulójában, 4 kategóriában összesen négy 1. helyet szereztek diákjaink, miközben a legmagasabb A kategóriában egy tanulónk az országos döntőben képviselte iskolánkat. Nyolcévfolyamos „kisgimiseink” az alapiskolások 9. évfolyamának kategóriájában holtversenyben két 1. helyet is elhoztak a kerületi fordulóból, majd a Pitagorasz verseny pozsonyi országos döntőjén szereztek 1. és 5. helyezést, és a TIT Kalmár László Matematikaverseny budapesti országos döntőjében is 2. helyezést ért el egy tanulónk.

Fizikából három kerületi 1. hely, valamint az országos döntőben szereplő négy tanulónk méltó helytállása jelentette a legnagyobb sikereket. A biológiaolimpián egy kerületi 6., majd a rákövetkező országos 16. hely volt a „termés”.  Az informatika területén is kiemelkedő eredmények születtek az iBobor, Infoprog és Zenit informatikai versenyeken, ám a legnagyobb sikert az informatikai olimpia kerületi 2. és országos 4. helyezése jelentette.

A felsoroltakon kívül már nem maradt idő és hely a sportolók további járási és kerületi sikereinek, sem pedig az egyéb nem hivatalos tantárgyi versenyek és háziversenyek győzteseinek méltatására, pedig ezeken a további versenyeken legalább még egyszer ennyi szép eredmény és siker született, mint a fentebb felsoroltak. Ismerve tanulóink tehetségét és iskolánk tanárainak munkáját, őszintén bízom benne, hogy ez a folyamat a következő években is hasonlóan folytatódik majd.

A sikerekért természetesen köszönet illeti a diákokat, a felkészítő tanárokat, de ugyanakkor a szülőket is, akik évről évre sok tanulót íratnak be hozzánk.

Andruskó Imre, igazgató

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here