HAZA DUNATÁJ A metángázzal együtt az igazság is felszínre került?

A metángázzal együtt az igazság is felszínre került?

1453
hirdetés

Biztonságban érezheti magát a vendég a komáromi termálfürdőben?

Az elmúlt napokban ismét Komárom került a média hatósugarába, a kereskedelmi televízión kívül a hírszolgálati csatorna (TA3) is behatóan foglalkozott a komáromi termálfürdő egyre égetőbb problémájával. Érdekes, hogy öt éven át rendszeresen figyelmeztettük az érintetteket arra, hogy hatalmas mennyiségű, kihasználatlan, környezetszennyező és robbanásveszélyes metángáz kerül ki a termálfuratból. Andruskó, Glič és Gajdáč képviselők többször is elárulták magukat, hogy tudnak a problémáról, ám az ügy kivizsgálása helyett csak „humorizáltak” (lásd a KrálikTV adásait). Lépni nem mertek, mert az előzmények netán Bastrnák Tibor volt polgármesterhez, Keszegh Béla jelenlegi alpolgármesterhez illetve Batta György képviselőhöz is elvezetnek?

A város vezetése akkor agyonhallgatta az ügyet, csak a főellenőr a bíróságon eskü alatt tett vallomásában bizonygatta a gázleválasztó meglétét, illetve jelentésében állította, hogy a medence vizében egy gramm metán sincs. Időközben a Viator Kft. megszűnt és utódja a Comorra servis ott folytatta, ahol az elődje abbahagyta. Senkit sem zavart a tény, hogy a vendégek robbanásveszélyes környezetben úszkálnak. Hogy komoly ügyről van szó, az tagadhatatlan. A karsztos tározók vizében a széndioxid a domináns, a homokköves tárolókban nagyobb mennyiségben fordul elő a metán. A termálkutak vízének kísérőgázában a metántartalom meghaladja a 60 %-ot, miközben – furatonként – évente körülbelül 50 ezer eurót érő energia illan el a levegőbe. Mit kell tudni a metánról? Elsősorban azt, hogy színtelen, szagtalan gáz, a levegőnél kisebb sűrűségű, vízben nem, apoláris oldószerekben (például benzinben) jól oldódik. Alacsony olvadás- és forráspontú anyag, gyúlékony vegyület, kékes lánggal ég. A levegővel keveredve rendkívül veszélyes robbanó elegyet alkot. A bányászok legveszélyesebb ellenfele, hiszen a metán a sújtólégrobbanás okozója. Kellően kordában tartva viszont a háztartások és az ipar legfontosabb energiaforrása, hiszen a vezetékes gáz fő alkotórésze. A földgázba utólag kellemetlen szagú gázt kevernek, hogy a gázszivárgás és a gázömlés észlelhető legyen. Több kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan maradt. A sajtóhírek hatására elvárnánk, hogy a higiénia és a katasztrófavédelem is véleményt alkosson. Honnan lehet tudni azt, hogy a fürdőben – a szellőztetés ellenére – nem lépi-e túl a metán a megengedett, biztonságos mértéket? Vajon vannak megbízható jelzőberendezések, amelyek figyelmeztetnék a mit sem sejtő fürdőzőket a veszélyre? Ha netán minden intézkedés ellenére bekövetkezne egy robbanás, ki vinné el a „balhét”: a cégigazgató, a képviselő-testület, vagy a polgármester? És arra is kíváncsiak vagyunk, hogy szakmai hozzá nem értés, vagy szándékos elhallgatás áll az ügy mögött? Ami a történetben a legszomorúbb, az az a tény, hogy míg a környékbeli fürdők folyamatosan fejlődnek és valamilyen furcsa módon még hasznot is hoznak a városaiknak, addig nálunk csak veszteséget tapasztalunk, botrányokat és hazudozást. Feltehetően ez annak is köszönhető, hogy a képviselő-testületben sok az olyan városatya, aki a város szolgálata helyett csak a saját boldogulását tartja fontosnak.

 

DUNATÁJ HETILAP 9/2018

KÉP: pixabay.com

 

hirdetés
Previous articleÚjságíró-gyilkosság – A szlovák államfő kormányátalakítást akar, ezt a miniszterelnök elutasítja
Next articleŠkoda Rapid Spaceback 1.0 TSI Style: Egy ideális családi autó