HAZA DUNATÁJ A középiskolások üzleti tervkidolgozásának versenyét ipari szakközépiskolás nyerte

A középiskolások üzleti tervkidolgozásának versenyét ipari szakközépiskolás nyerte

1219
hirdetés

Hét középiskolából nyolc csapat nevezett be a Selye János Egyetem által középiskolásoknak szervezett IV. Üzleti Terv Versenybe. Ennek nem titkolt célja a vállalkozói kedv és szemlélet fejlesztése, a játékosok felkészítése az életre, a gazdasági jellegű kihívásokra.

A versenyfelhívást az egyetem a Facebookon is meghirdette. Fekésházy Gergely, a komáromi Ipari Szakközépiskola harmadikos diákja nem csoportos, hanem egyéni tervjavaslatot dolgozott ki, amely környezetbarát témával foglalkozott. – Mivel a középiskola kiválasztásánál is szerepet játszott az, hogy olyan helyen tanuljak, ahol a vállalkozás alapjairól sajátíthatok el ismereteket, nagyon örültem, hogy egy olyan megmérettetésen vehetek részt, ahol kiderülhet, hogy a három év alatt szerzett ismereteim, illetve a saját elképzeléseim egy vállalkozás elindításával kapcsolatban mennyire életszerűek, megállják-e a helyüket tapasztalt üzletemberek szemében is. Ez a verseny azért is volt fontos számomra, mert az érettségi után én is vállalkozni szeretnék – nyilatkozta a díjkiosztás után Fekésházy Gergely. A nyertes üzleti tervben egy környezetkímélő gépjármű ápolására szakosodott cég létrehozásához és működtetéséhez szükséges lépéseket dolgozta ki, mely a GREENTECH fantázianevet kapta. Állítja magáról, hogy szívügyének tartja a környezetvédelmet, így fontos volt számára, hogy olyan ötlettel álljon elő, amely egyrészt profitot is termel, ám a környezetet nem szennyezi feleslegesen. Nagyon örült, amikor a zsűri kiemelte, hogy valamennyi döntőbe jutott versenyző tervét az újdonság és a megvalósíthatóság jellemezte. A döntőben tízperces prezentációkkal mutatták be az üzleti terveket. A bemutatók után a zsűri értékelte a versenyt és kiosztotta a díjakat. – A verseny önbizalmat adott, megerősített abban, hogy érdemes és még többet kell tanulnom az üzleti világról, mert ebben van a jövőm – nyilatkozta a verseny nyertese.

 

DUNATÁJ HETILAP 17/2017

hirdetés
Previous articleA Sztárportréban Mohamed Fatima!
Next articleHontalanul e hazában